2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sajtóklub

Sajtóklub: Meg kell mutatni, hogy egységes a magyarság

Állandó lelki próbatétel, hogy az ember barátságosan gondoljon Romániára – jelentette ki Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a Hír TV Sajtóklub című műsorának legutóbbi adásában. Az újságíró Gajdics Ottóval, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztőjével, Szentesi-Zöldi Lászlóval, a Demokrata főmunkatársával és Huth Gergely műsorvezetővel együtt vitatta meg az Úzvölgyi katonatemetőben történt eseményeket.

  • Sajtóklub: Meg kell mutatni, hogy egységes a magyarság

A Demokrata főszerkesztője már a beszélgetés elején leszögezte: olyan, hogy román állam nincs, ugyanis ami a katonatemetőben történt, olyat állam nem követhet el. Bencsik András szerint más országokban egyszerűen elképzelhetetlen, hogy az ott élők benyomuljanak egy olyan temetőbe, amihez semmilyen közük nincs, majd ott kereszteket helyezzenek el a nem létező halottaik emlékére. A történteken nevetni kellene, ha valamiféle beteges kabaré lenne és nem pedig valós események mentek volna végbe, amelyek sértik a magyarokat – szögezte le Bencsik András.

A műsorban Gajdics Ottó emlékeztetett: Románia ugyanúgy tagja az Európai Uniónak, mint Magyarország, ráadásul jelenleg a románok töltik be az Unió soros elnöki tisztjét. Az eseménysort szemlélve a Karc FM főszerkesztője azt mondta, a pogrom valójában csak egy elnevezés, azokat, akik a temetőben a történtekben részt vettek, embernek sem lehet nevezni. Az újságíró szerint az pedig egyenesen felfoghatatlan, hogy mindehhez asszisztál a román állam, mi több cinikusan felszólítja a magyarokat, hogy ne szítsák tovább a feszültséget.

Szentesi-Zöldi László arról beszélt, hogy az Úzvölgyi katonatemetőben nincsenek román halottak. A katonasírokra és a kegyeleti helyekre Nemzetközi jogi egyezmények vonatkoznak, amelyek szintén a magyaroknak adnak igazat a történtekkel kapcsolatban. A Demokrata főmunkatársa szerint a szolidaritás jegyében a világ valamennyi részén élő magyarnak oda kell figyelnie az Úz völgyére, mert véget értek azok az idők, amikor a románok magyarokat pofozhattak, avagy emlékműveket rombolhattak le.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Sajtóklub: Március 15. idei üzenete + videó

Sajtóklub: Március 15. idei üzenete + videó

Sajtóklubban Bayer Zsolt, Bencsik Gábor, Gajdics Ottó és Néző László megbeszélik a március 15-i ünnepi megemlékezések és beszédek legfontosabb üzeneteit, véleményt mondanak arról, hogy Magyar Péter hamarosan pártot alapít, és szót ejtenek arról is, hogy Szentkirályi Alexandra a Fidesz jelöltje Budapesten.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!