2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

A szabadság bolond körei 03:00

Sajtóklub

Sajtóklub: A politika színpadára léptek ki az SZFE hallgatói

A Hír TV Sajtóklub műsorában Bayer Zsolt vendégeivel Bencsik Andrással, Gajdics Ottóval és Néző Lászlóval többek között Karácsony Gergelyék újabb teszetosza húzásáról és az SZFE-n ma kihirdetett szabad tanköztársaságról is beszélgettek.

  • Sajtóklub: A politika színpadára léptek ki az SZFE hallgatói

Bayer Zsolt a műsor első témájaként a turizmus hazai helyzetét hozta fel, melynek kapcsán felmerült az, hogy a főváros, pontosabban Karácsony és bandája nem hajlandó beszállni a budapesti turisztikai vállalatok megsegítésébe. Mindezt annak tudatában jelenti ki, hogy Budapestnek 100 milliárd forintja áll államkötvényekben. Kit néz hülyének a főpolgármester – tette fel a kérdést a műsor házigazdája.

Bencsik András erre azt reagálta, hogy az ellenzék megtanulta, hogy semmit nem számít a valóság, egyetlenegy dologban bíznak, a látszatban. A momentum a látszatból építette fel magát a baloldal vezető pártjává. Karácsony Gergely pedig ebben bízik a nemlétező pártjával. Hiszen mindent lehet hazudni, mert a média nyilvánossága a legarcátlanabb hazugságot is el tudja viselni – mutatott rá Bencsik.

Gajdics Ottó az elhangzottakhoz azt fűzte hozzá, hogy

Karácsony a saját választóit nézi hülyének, mert elhiteti velük, hogy ezt a pénzt gyakorlatilag másra már elköltötte, és ebből az összegből újabb feladatot nem lehet vállalni. Azokban pedig, akikben működik az Orbán-fóbia és a Fidesz-gyűlölet, ennek van egy óriási politikai hozadéka, méghozzá az, hogy ezért is a kormány a hibás. Sokkal könnyebbe a kormányra mutogatni, mint megsegíteni azokat, akik bajban vannak

– húzta alá a Szabad Föld és a Karc FM főszerkesztője.

A műsor második részében nem mehettek el szó nélkül az Színház- és Filmművészeti Egyetemen ma kikiáltott szabad tanköztársaság mellett sem. A műsor házigazdája ehhez annyit fűzött hozzá, hogy vélhetően az „államformájukból” kifelejtettek két betűt, és ez tanácsköztársaság szeretne valójában lenni.

Bencsik András együttérzését fejezte ki azokkal a diákokkal szemben, akiket egy agresszív a kis csoport megfoszt attól, hogy normálisan tanulhasson. A Magyar Demokrata főszerkesztője megjegyezte, hogy nagyon reméli, hogy amikor már odáig fajulnak a dolgok, hogy Kun Béla szellemisége dereng fel a Vas utca sarkán, akkor rövidesen eljön az az idő, hogy ennek valaki véget vet.

Néző László csatlakozott Bencsik Andráshoz, és sajnálatát fejezte ki a fiatalokkal szemben. Elmondta, hogy vélhetően a többségük nagyon értelmes, és minden vágya, hogy színész legyen, és jócskán akad közöttük tehetséges is. Majd hozzátette, hogy a fiatalság alapállapota a lázadás, csak hogy ami az SZFE-n történik az egy alkalmatlan tárgyon elkövetett lázadás.

Mi ellen lázadnak valójában? Majd ha mondjuk a Vidnyánszky-érában kukoricán térdepelve kell Szabolcska Mihály verseket mondani, lehet lázadni, de most még nem történt ez meg. Ezek a fiatalok a politika színpadára léptek most ki, ahol náluknál jóval tapasztaltabbakkal találták magukat szemben

– szögezte le a Mediaworks központi szerkesztőségének főszerkesztője.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Sajtóklub - Brüsszel szült egy szörnyszülöttet + videó

Sajtóklub - Brüsszel szült egy szörnyszülöttet + videó

Az Európai Parlament a héten elfogadta az új migrációs csomagot. A paktum tartalmazza a migránsok elosztására vonatkozó szabályozást, amely szerint ha valaki nem hajlandó befogadni őket, akkor bevándorlónként 8 millió forintot kell büntetésként fizetni. A hírről a Sajtóklub vendégei is véleményt mondtak.
Sajtóklub - „Veled vagyunk, Judit!” + videó

Sajtóklub - „Veled vagyunk, Judit!” + videó

Könnyek közt mesélt Varga Judit volt miniszter a Magyar Péterrel töltött éveiről a Frizbi Tv-ben. Varga Judit elmondta: Magyar Péter verbálisan és fizikailag is bántalmazta, terrorizálta és fenyegette a házasságuk alatt. A hírről a Sajtóklub vendégei is véleményt mondtak.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!