2019. november 21.,
csütörtök, Olivér napja

Sajtóklub: A forró politikai ősznek a harci kürtje volt a mostani miniszterelnöki beszéd

Hír TV

2019. szeptember 30., hétfő 21:55

Hol készült a leleplező hangfelvétel és egyáltalán kinek az érdeke lejáratni Karácsony Gergelyt? Erre keresték a választ Bayer Zsolt és vendégei a Hír TV Sajtóklub című műsorában. Karácsony szerint nyilvános helyen rögzítették a beszélgetését, ezzel szemben Szabó Tímea mintegy gyors cáfolatként már az Irodaházat említi. Egyelőre a magyarázatban sincs összhang az ellenzéki oldalon. A Sajtóklubban szó volt Orbán Viktor vasárnapi beszédéről is, amelyben a miniszterelnök azt mondta, nehéz idők következnek Európában, ha nem sikerül megállítani a migrációt. Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, Huth Gergely, a Pestisrácok.hu főszerkesztője és Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa a felvetett témák kapcsán mondták el a véleményüket.

Első téma a vasárnapi Fidesz tisztújító kongresszus volt, ezen belül is Orbán Viktor megválasztott régi-új pártelnök beszédét értelmezték a Hír TV stúdiójában ülő vendégek.

Bayer Zsolt szerint még a vasárnap esti ellenzéki sajtótermékek cikkei sem tudtak komolyabb kritikát megfogalmazni Orbán beszédét illetően, „normál üzemmódú fikázástól” többre nemigen tellett.

„Nem nagyon tudtak mit mondani”

– vélekedett Bayer Zsolt.  

„Nos akkor beszéljünk most az imént fölvázolt keresztény szabadságról!”

– kezdte az adást a műsorvezető.

„2014 nyarán Tusnádfürdőn beszélt Orbán Viktor arról, hogy az illiberális szerveződés – és Szingapúrt, Törökországot és Kínát említette akkor – lehet, hogy nem liberális demokráciák, de nagyon sikeresek. Tehát öt évvel ezelőtt nyitott meg egy kaput a gondolkodás számára Orbán Viktor azzal, hogy mint egy társadalomtudós, talált valamit, amiről elkezdett beszélni: ’szerintem van más út is’.  S öt év alatt nemcsak megtalálódott az a másik út – meg is valósult a gyakorlatban. Most pedig a Fidesz kongresszuson a miniszterelnök összefoglalta, és elmondta a főbb ismérveit a keresztény demokráciának”

– fogalmazott Bencsik András, aki szerint a miniszterelnök most „egy folyamat végére ért, egy ötéves periódust ezzel lezárt és megnyitott egy újat.”

Szentesi Zöldi László úgy látta:

„Véleményem szerint a miniszterelnök tudja, hogy vége a nyárnak. És soha nem tapasztalt támadások kezdődnek Magyarország ellen. Ez egy erős mondat. De hogyha belegondolunk, hogy néhány nap leforgása alatt mennyi minden történt: Trócsányi László megtorpedózása, aztán a soros finn elnökség barátságtalan üzenetei, egy visegrádiak ellen felvázolt pontosan, jól működtetett hadjáratnak a beharangozása, amely Olaszországban már érezteti a hatását – forró ősz elé nézünk. És ennek a forró ősznek a harci kürtje volt a mostani miniszterelnöki beszéd”

– szögezte le a Magyar Demokrata főmunkatársa, majd hozzátette: a magyar miniszterelnök harcias szavai nem véletlenül hangozhattak el, mivel Orbán Viktor már tudja, hogy a jövő év sorsdöntő lesz a ’magyar út’ szempontjából. Kiderül, folytatható-e ez a „sajátos külön út”, „a visegrádiakkal, a kelet-európaiakkal együtt, vagy bedarálnak bennünket”.

Huth Gergely a miniszterelnök beszédéből azt tartotta fontosnak megjegyezni:

„Amit sosem szabad elfelejtenünk. Hogy hiába nyertük vissza harminc évvel ezelőtt a szabadságunkat, hiába épültek ki a demokratikus intézmények, gyakorlatilag Gyurcsány Ferencék és a posztkommunisták aljas módon szétverték és tönkretették ezt az országot”

– emelte ki a Pestisrácok.hu főszerkesztője.

Hír TV