2019. július 21.,
vasárnap, Dániel, Daniella napja

Riasztás: Megszólal a MOM sportközpontban meghalt kislány anyukája

Hír TV

2019. július 2., kedd 20:05

Egy nyolcéves kislány vesztette életét, amikor eddig, pontosan még nem tisztázott okokból kigyulladt egy faház egy budai sportközpont tetején. A kislány két testvére még ki tudott menekülni, ő azonban megfulladt a füstben. Mint később kiderült, a család életében már nem először okoz tragédiát a tűz, néhány éve Budakeszin égett le a házuk. A Riasztásban megszólal a kislányát elveszítő édesanya, aki nemcsak a mostani, hanem a korábbi tragédiáról is beszélt.

Brutálisan meggyilkolta egy férfi az egyik Budapesthez közeli wellness-hotel takarítónőjét. A tettes azzal védekezett, hogy áldozata szerinte a Sátán volt, ezért kellett megölnie. A férfit a bíróság most felmentette és kényszer-gyógykezelést írt elő számára. A Riasztás riportjából nemcsak az ügy részleteit ismerhetik meg, hanem ellátogathatnak velünk az IMEI-be, azaz az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, ahol az ilyen gyógykezeléseket végzik.

Utolsó riportunkban ismét a Hableány-tragédiáját idézzük fel. Szó lesz a legfrissebb fejleményekről, a vizsgálatok eredményeiről. Emellett exkluzív interjút adott a Riasztásnak az egyik, mentésben résztvevő búvár, aki elmondta, mind lelki, mind fizikai szempontból élete egyik legnehezebb munkája volt a Hableány felszínre hozása.

 

Hír TV