2023. 12. 05. Kedd Vilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Riasztás

Riasztás: Hullámsír

  • Riasztás: Hullámsír

Hullámsír 

Hosszú idő után ismét a bíróságon találkoztak a két évvel ezelőtt történt, Hableány turista hajó tragédiájának szereplői. A tárgyalás meglehetősen parázs hangulatúra sikerült, a sértett jogi képviselője például azzal vádolta meg a vádlott képviselőjét, hogy csak az időt húzza.

Vetélytársak

Elsőfokon 11 év börtönbüntetést kapott az a férfi, aki a vád szerint féltékenységből egy baltával agyonverte barátját. Az ügyben mind a védelem, mind a vád fellebbezett, így következhetett a másodfokú eljárás, amelyre néhány nappal ezelőtt került pont.

Családon belül 

Pedofília vádja miatt állt bíróság elé egy házaspár. Az ügy súlyát nagymértékben növeli, hogy a kettős a feleség 11 éves húgáról készített pornográf fényképeket, ráadásul a férj szerződéses katonaként szolgál.

Ötösfogat

Megkezdődött a tárgyalása annak az ötfős csapatnak, akik a vád szerint 2019 szilveszterén brutálisan agyonvertek egy 56 éves férfit Dunavarsányban. A csoport legidősebb tagja 42, a legfiatalabb viszont mindössze 13 éves volt a tett elkövetésekor. 

HírTV

További epizódok

Lecsapott a blahai láma, ötméteres léccel üldözte áldozatát

Lecsapott a blahai láma, ötméteres léccel üldözte áldozatát

Szürreális videó készült Budapesten a Blaha Lujza tértől nem messze, a Kiss József utcában: egy férfi egy több méter hosszú léccel a kezében üldözött egy másikat. 2022. június 14.
Szexuális kényszerítés, gyermekpornográfia miatt négy és fél év börtönbüntetést kapott egy 24 éves férfi

Szexuális kényszerítés, gyermekpornográfia miatt négy és fél év börtönbüntetést kapott egy 24 éves férfi

Szexuális kényszerítés és gyermekpornográfia miatt nem jogerősen négy és fél év börtönbüntetésre ítélt egy 24 éves férfit hétfőn a Debreceni Járásbíróság - tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-t. 2022. április 11.
Tömegverekedés késsel és pezsgősüveggel Kecskemét főterén

Tömegverekedés késsel és pezsgősüveggel Kecskemét főterén

A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített garázdaság bűntette miatt vádat emelt egy tömegverekedés tizenkét résztvevője ellen, akik 2021. szeptember 26-án hajnalban, Kecskemét főterén két társaságba tömörülve kölcsönösen ütötték és rúgták egymást. A verekedés során kés és pezsgősüveg is előkerült. 2022. április 07.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

ORFK: Mintegy nyolcezer-hétszázan érkeztek szerdán Ukrajnából

ORFK: Mintegy nyolcezer-hétszázan érkeztek szerdán Ukrajnából

Magyarországra szerdán az ukrán-magyar határszakaszon 5089 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 3605-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-vel.
Riasztás: 12 nyomozó 

Riasztás: 12 nyomozó 

Unokázós csalás – a módszer szinte közismert, mégis időről-időre akad, aki áldozatául esik a csalóknak.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!