2017. december 14.,
csütörtök, Szilárda napja

Családon belül

Hír TV

2017. október 29., vasárnap 09:43, frissítve: vasárnap 09:50

Családon belül
Évente száz gyerekbántalmazási ügyből mindössze tíz lepleződik le, és csak egy jut el a bíróságig. A jelző rendszer a legtöbb esetben csődöt mond. Legutóbb egy boldvai apáról derült ki, hogy tíz éven át erőszakolta, verte a lányát.

 

Lepkeper
6000 lepkéből 54 lett, a 1,5 milliárd forintos kárból pedig 16 milliós, legalábbis az ügyészség szerint. Hamarosan ítélet lesz a lepkeperben, meglátogattuk a kokadi gazdát, aki állítólag ​kiirtotta a ritka, védett faj élőhelyét.

 

Veronai baleset
Engedély nélkül alakították át azt a buszt, amellyel magyar diákok Veronában balesetet szenvedtek: egy illegálisan beszerelt gázolajtartály és kétsornyi plusz ülés. Köze volt ennek a tragédiához?

 

Józan babák
​​Drogos kismamák, akik nagy hassal is lövik magukat, kábítószerfüggő várandós anyukák, akiket a társadalom megvet, az ellátó rendszer pedig nem tud velük mit kezdeni. Ki segít rajtuk, és ki törődik azzal a csecsemővel, akinek kínzó elvonási tünetei vannak?

 

A Riasztás október 24-ei adása