2023. 12. 02. Szombat Melinda, Vivien napja
Jelenleg a TV-ben:

Zsuzsi asztala

Következik:

Európai Híradó 04:00

Radar

Radar - Több ezer éves indulat

Az Izrael ellen elkövetett szombati támadás háttere leginkább történelmi és kulturális alapokról indult. A Hamasz részéről Izrael felé megnyilvánuló erőszak nem a 21. század terméke, leginkább a bibliai időkre tehető a két nép első találkozása.

  • Radar - Több ezer éves indulat

Gáza egy a földközi tenger partján elterülő 365 négyzetkilométernyi palesztinok lakta agglomeráció, amelyen kétmillió ember osztozik.

Ahhoz, hogy megértsük a Gázai övezetet, és az azt övező külső és belső konfliktust, az ősidőkig érdemes visszatekinteni, hiszen már a korai ókor óta lakott területről van szó.

Krisztus előtt 1250 körül zsidó telepesek éltek itt először, majd egy emberöltőn belül a palesztin népek is itt telepedtek le. Tulajdonképp azóta állandó harcban állnak egymással. 

A zsidóság létrehozta a zsidó királyságot Krisztus előtt 1100 körül, de ennek hatásköre nem terjedt ki a palesztinok területére, az akkori Filiszteára. Majd a történelem során különböző nagyhatalmak kebelezték be a területet.

A római uralom végén Gáza és Izrael már nem vált ketté a térképeken, és ebben az időben a zsidó függetlenségi harcok leverése után a zsidóság jórészt elhagyta a térséget.

Az első világháború végéig a térség török fennhatóság alatt állt, majd a brit gyarmatbirodalom része lett. A második világháború után 1948-ban a zsidóság jó része hazatért, egy rendezési terv alapján pedig kikiáltották a független Izrael államot.

Ekkor hirdették meg a palesztinok a zsidók elleni harcot, amelynek következtében Gáza a távolabbi Ciszjordániához csatlakozott független területként.

További érdekességek a történelmi háttérről a videóban:

 

További epizódok

Radar - A terhes nőt sem kímélték a drogkereskedők + videó

Radar - A terhes nőt sem kímélték a drogkereskedők + videó

A banda tagjai egy meghiúsult üzletért akartak visszavágni egy férfin, akinek terhes feleségét is megverték. Az elkövetők szerencsétlenségére az egészet fényes nappal felvette a térfigyelő kamera. 2023. december 01.
Radar - Luciano Spalletti méltatta a magyar labdarúgó-válogatottat + videó

Radar - Luciano Spalletti méltatta a magyar labdarúgó-válogatottat + videó

Luciano Spalletti, az Európa-bajnoki címvédő olasz nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya Rómában adott exkluzív interjút a Hír Televízió stábjának. 2023. december 01.
Radar - Közlekedési gondokat okozott a havazás + videó

Radar - Közlekedési gondokat okozott a havazás + videó

Csütörtökön Magyarországra is megérkezett az idei tél első nagyobb havazása. Azonban nem csak hazánk közlekedésében okozott problémákat a hó, több országban is utakat zártak le, valamint a hatóságok figyelmeztették a lakosságot a veszélyes útviszonyok miatt. 2023. december 01.

Legfrissebb híreink

Jönnek az új lakossági állampapírok + videó

Jönnek az új lakossági állampapírok + videó

Új lakossági állampapírokat bocsát ki a Magyar Állam 2024-ben – hangzott el a Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) pénteki sajtótájékoztatóján, ahol ismertették az ország jövő évi finanszírozási tervét.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Radar - Ismét hullanak a rakéták + videó

Radar - Ismét hullanak a rakéták + videó

A Hamász már a tűzszünet lejárta előtt rakétatámadást indított Izrael ellen és a válasz sem maradt el. Az Izrael és Hamasz közötti háború így az 56. napjához érkezett.
Radar – 100 éves korában meghalt Henry Kissinger + videó

Radar – 100 éves korában meghalt Henry Kissinger + videó

Henry Kissinger neve a világpolitika iránt érdeklődők számára biztos ismerős. A nemzetközi közéletre nagy befolyást gyakorolt. 2022-ben, még 99 évesen is ezrek várták felszólalását egy konferencián. A politikai zseni 100 éves korában halt meg.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!