Joe Biden amerikai elnök keddi beszédében kijelentette, hogy Ukrajna egy évvel az orosz invázió után "erős", Oroszország pedig soha nem fogja legyőzni szomszédját.
Biden a Varsói Királyi Kastélyban beszélt órákkal azután, hogy a Kreml felfüggesztette az atomfegyverzet-csökkentésére irányuló, mérföldkőnek számító megállapodást, mert a Nyugat támogatja Kijevet. Vlagyimir Putyin jelezte, kész újraindítani a nukleáris kísérleteket.
Néhány nappal a február 24-i invázió első évfordulója előtt Biden kijelentette, hogy megingathatatlan támogatást nyújt Kijevnek és elkötelezi magát a NATO Oroszországgal szemben álló keleti szárnyának megerősítése mellett. Ugyanakkor visszautasította Moszkva azon állítását, hogy a Nyugat Oroszország megtámadását tervezi.
Biden beszédében nem reagált arra, hogy Oroszország felfüggesztette a nukleáris fegyverek számának korlátozását célzó START-szerződést.
Vlagyimir Putyin elnök kedden kijelentette, hogy Oroszország soha nem fog engedni a társadalmának megosztására irányuló nyugati kísérleteknek, és kiemelte, hogy az oroszok többsége támogatja az ukrajnai különleges katonai akciót.
Az orosz vezető hozzátette, megérti, milyen nehéz az Ukrajnában harcoló katonák hozzátartozóinak, és közölte, hogy egy új speciális alap segítségével célzott támogatást fog nyújtani nekik.