2023. 05. 30. Kedd Janka, Zsanett napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar 00:05

Radar

Radar - Háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi vissza

Szombaton, ahogy már megszokhatták jelentkezik az szélesvásznú történelem. Ezúttal a az 1950-ben bemutatott Ludas Matyi című film volt a beszélgetés témája, közben pedig számos érdekes dolog derült ki a mai lovas színházról és film kultúrtörténeti érdekességeiről is.

  • Radar - Háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi vissza

Az 1949-ben forgatott, de csak 1950-ben bemutatott Ludas Matyi film Soós Imre főszereplésével készült.

Pintér Tibor a szélesvásznú történelem egyik vendége, aki az általa alapított Nemzeti Lovas Színház, producere, színésze és rendezője is egyben.

Természetesen anno a Nemzeti Lovas színház is feldolgozta a magyarok ikonikus meséjét, a Ludas Matyit.

A kommunizmus betörésekor, a Ludas Matyi film karakterei a parasztokhoz és munkásokhoz szóltak, ahogyan a történet is jól értelmezhetővé tette a '50-es évek életét, és problémáit.

 

 

További epizódok

Radar - Robbanások pünkösd hétfőn

Radar - Robbanások pünkösd hétfőn

Az orosz-ukrán konfliktus továbbra sem csitul. Sőt mind két fél komoly erőkkel dolgozik a következő támadási és védelmi stratégián. 2023. május 30.
Radar - Magyar mountain bike-os lány esélyes az Olimpiára

Radar - Magyar mountain bike-os lány esélyes az Olimpiára

Hegyről fel, hegyről le, küzdelem a terepviszonyokkal és az időjárással. Ez a mountain bike. 2023. május 30.
Radar - Bajnokot avatott a Fradi

Radar - Bajnokot avatott a Fradi

Története során 34. zsinórban pedig 5. magyar bajnoki címét nyerte meg a Ferencvárosi Torna Club labdarúgó csapata. 2023. május 30.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Radar - Újabb részletek a Titanicról

Radar - Újabb részletek a Titanicról

A Titanic elpusztíthatatlan. És nagyon úgy tűnik, hogy valóban az, hiszen a történelem során egyetlen hajóra sem vetült ilyen mértékű figyelem, mint a 111 éve az óceán mélyén pihenő Titanicra.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!