2023. 10. 04. Szerda Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Hitvallók és ügynökök 03:00

Radar

Radar - A Lárifári Alapítvány élményvitorlázást szervezett gyógyuló gyerekeknek

A Lárifári Alapítvány immár 10 éve segíti a hátrányos helyzetű, vagy betegséggel küzdő gyermekek gyógyulását, vitorlás programok szervezésével. Az egyik hazai gyógyszergyártó cég vitorlás szakosztálya pedig örömmel fogadta a kicsiket és nagyobbakat a szeptember közepi indián nyárban a csopaki üdülőben.

  • Radar - A Lárifári Alapítvány élményvitorlázást szervezett gyógyuló gyerekeknek

Lárifári egy mesehős, aki őtündérségével segíti egy leukémiás kisfiú gyógyulását. A róla elnevezett Alapítvány pedig már 10 éve próbál Lárifáriként tenni a bármilyen módon hátrányos helyzetű gyerekekért.

Könnyebben vagy halmozottan sérült vagy betegségből gyógyuló gyerekeket is vendégül látnak. Legutóbb a Heim Pál Gyermekkórház Gyermekonkológiai Centrumának kis páciensei számára tárul fel a Balaton világa a csodás északi parti Csopakon.

A vitorlázáson kívül igyekeznek parti programokkal is a gyerekek kedvében járni ezen a napon.

A kis csapatok összeismerkedhettek a kormányosukkal és a legénységgel és a biztonság jegyében minden gyermek mentőmellényt húzott fel. Az vitorlás szakosztály tagjai örömmel fogadták hajóikon a gyerekeket.

 

További epizódok

Radar - Jótékony gardróbvásár

Radar - Jótékony gardróbvásár

Második alkalommal rendezte meg a Pécsi Jótékony Nőegylet a gardróbvásárt. A befolyt összeget a „Nekem nincs Ebédem” elnevezésű akciójukra fordítják. A szervezet évek óta azt vállalta, hogy havonta 130 nehéz sorsú gyermek étkezésének költségeit kifizeti. 2023. október 03.
Radar - Eggyé válni az étellel

Radar - Eggyé válni az étellel

Ázsia kulináris ikonja, Jeong Kwan buddhista szerzetes séf avatta be a résztvevőket abba az étkezési formába, amelyet eddig csak a monostorok csendjében lehetett megtapasztalni. A budapesti Haris Parkban ez a különleges esemény zárta a koreai kulturális fesztivált. 2023. október 03.
Radar – XIX. Zuglói veterán jármű találkozó

Radar – XIX. Zuglói veterán jármű találkozó

Adler, amerikai Dodge, világháborús Chevrolet, a keleti blokk autói és a szocializmus nagy kedvencei, a Trabant és a Lada, de más érdekességek is helyet követeltek maguknak a hagyományosan miden ősszel megrendezésre kerülő XIX. veterán járművek találkozóján Zuglóban. 2023. október 03.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Radar – Női sorsok és szerepek a szabadságharcban

Radar – Női sorsok és szerepek a szabadságharcban

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójához közeledve idén ismét megemlékezik a Batthyány Alapítvány a Magyar Női Unióval a hősökön túl mindazon nőkről is, akik személyesen vagy közvetetten de szerepet vállaltak a harcokban.
Radar – Jubileumi gazdasági konferencia

Radar – Jubileumi gazdasági konferencia

A Világgazdaság, vagyis a VG mindig is a magyar és a világgazdaságról, üzleti életről tájékoztatott, most pedig öt és fél évtizedes fennállása alkalmából egész napos, rangos konferenciát rendezett. A hazai gazdasági élet legfontosabb szereplői, jövőbeli 55 feliratéves terveikről is beszéltek.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!