2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Radar

Radar - 50 éves a Tisza-tó

1973. május 16-án adták át a kiskörei vízlépcsőt, innen számoljuk a Tisza-tó létrejöttét. Pontosan 50 évvel ezelőtt kezdték el feltölteni a Tisza-tavat, amelyet 1988-ig Kiskörei víztározónak neveztek. A mesterségesen létrehozott állóvíz hazánk második legnagyobb tava, amely rendkívüli fontosságú a magyar mezőgazdaság szempontjából is.

  • Radar - 50 éves a Tisza-tó

A ma ismert Tisza-tó születése a kiskörei vízlépcső építésével kezdődött. Az elődök egy nagy beruházási program révén az 1960-as évek elején indították el a vízlépcső tervezését, majd 1967-től a kivitelezését.

A Tiszát a belső medencékkel úgynevezett öblítőcsatorcák kötik össze. Áradások idején lezárják a zsilipeket a szakemberek, de amikor jó minőségű víz van nyitnak, így a turisták és a horgászok felfedezhetik a tó belsőbb területeit is.

A tó vízszintjét duzzasztással szabályozzák. A Kiskörei Vízlépcső egész rendszerét egy vezénylőteremből irányítják, ahol a szakemberek a műszereknek köszönhetően folyamatosan tudják ellenőrizni a vízügyi adatokat.

A Tisza-tóból látják el öntözésre alkalmas vízzel a mezőgazdasági területeket, és a halastavaknak is szolgáltatnak ki vizet. Fejes Lőrinc kiskörei szakaszmérnök szerint a tavalyi aszály mutatta meg, hogy valójában mire képes a rendszer, hiszen a tó fennállása óta most csökkent a legtöbbet a vízszint a gazdák kiszolgálása miatt.

Egy nemrégiben átadott attrakciót, a hallépcsőt is felkerestük, ahol az érdeklődők egy üveglapon keresztül meg is nézhetik a Tisza-tó és a Tisza között átkelő uszonyosokat. Jelentőségét mutatja, hogy már az itt megtalálható halfajok több mint kétharmadát megfigyelték átúszás közben.

A Tisza-tó a passzív és aktív kikapcsolódást kedvelőknek is kiváló úticél lehet. Utóbbit támogatják például a kerékpárút fejlesztések, így ma már körbe is lehet tekerni a tavat.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!