2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Publi Cafe

Publi Cafe: Itt mindenki úgy és azt ír, amit akar

Az elmúlt hónapokban nem erre volt kihegyezve még az ellenzéki sajtó sem, de jó időben érkezve bedobták azért ezt is a közösbe. Az elmúlt napokban született egy nemzetközi kimutatás a Riporterek Határok Nélkül nevezetű szervezet részéről, amit nem késett az ellenzéki sajtó minél nagyobb példányszámban lehozni. A kimutatás szerint Európán sereghajtó a magyar sajtószabadság helyzete és az EU országai közül kizárólag Bulgária áll mögöttünk, ami a sajtó szabadságát illeti.

  • Publi Cafe: Itt mindenki úgy és azt ír, amit akar

„Számos médiakutatás volt az elmúlt időszakban Magyarországon is. Hogyha elmegyünk egy újságoshoz a print lapoknál egyértelmű a fölény, tehát ott a balliberális oldal tarol és alig van olyan újság, amely a jobboldalhoz köthető. A rádió-televíziónál szerintem azt mondhatjuk, hogy kiegyenlítettek a viszonyok, tehát ott fele-fele arányról beszélhetünk. Az online világban pedig lényegében balliberális média fölény van. A leglátogatottabb oldalak mind kormánykritikus hangnemet ütnek meg. Tehát egyáltalán nem lehet arról beszélni, hogy itt Magyarországon lábbal tipornák a sajtószabadságot”

- mondta Deák Dániel.

„Itt nincsen semmilyen sajtószabadság tiporva, mindenki azt ír, amit akar, oda ír, ahova akar, olyan hangnemet használ, amit akar. Azt hiszem az a támadás, ami zajlik Magyarország ellen minden fronton annak az egyik része a baloldali liberális oldal kínos erőlködése ahhoz, hogy valamit annyiszor elmondjon, hogy el is tudja hitetni valakikkel. Mint ahogy az elhíresül CNN interjú is Szijjártó Péterrel. Mikor konkrétan cáfolt híreket a miniszter és akkor is az van, amit állítanak és nyomják a mantrát, amit egyébként feketén-fehéren be lehet bizonyítani”

- fogalmazott Kálomista Gábor.

„Azért vagyok mindig zavarban, amikor ez szóba kerül, mert mondtam már, most megismétlem. Ha most valaki bejönne ide a szobába, ahol most ülök és azt mondaná, hogy az ing, ami rajtam van piros, akkor nagyjából 30 másodpercig lennének érveim vele szemben. Ugyanis egyetlen érvem lenne, azt tudnám mondani, hogy nem, ez az ing kék. Ha ő azt mondaná, hogy ez az ing piros, akkor be is fejeződne a társalgásunk. Ugyan ez a helyzet a magyar sajtószabadsággal is. Kik mihez képest és hogyan állapítják ezt meg? És ha már ennyire remekül meg tudják állapítani dolgokat, akkor miért nem vizsgálják meg egyszer Németországban a sajtó helyzetét”

- mondta Bayer Zsolt.

Teljes adás:

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!