2020. november 26.,
csütörtök, Virág napja

Publi Cafe: Baloldali transznacionalisták támadják ismét Magyarországot

Hír TV

2020. április 30., csütörtök 21:55

A Hír TV rendkívüli magazinműsorában, a Publi Cafeban ezen a héten Mráz Ágoston Sámuel, Lentulai Krisztián és Pesty László voltak Trombitás Kristóf vendégei. Az eheti adásban John Fonte Magyarországot megvédő tanulmánya mellett szó esett a közelgő amerikai elnökválasztásról, és arról a már-már heroikus küzdelemről, amelyet a magyar kormány kénytelen folytatni az álhírgyártó nemzetközi sajtó ellen.

A műsor első témája John Fonte írása volt, amelyben a védelmébe vette Magyarországot. A publikációban többek között szó esik arról, hogy hazánk a koronavírus-törvénnyel semmiféle demokratikus alapértéket nem hágott át. A publikációban azt is kiemelték, hogy azok a szervezetek, akik betámadták a magyar törvényt, azok ugyanúgy nem nézik jó szemmel a lengyel intézkedéseket, utálják Netanjahu kormányát, ellenzik a Brexitet és hevesen ellenzik Trump újbóli megválasztását is.

Fonte fő megállapítása azonban az, hogy ezek a támadók mindannyian baloldali transznacionalisták

- hívta fel a figyelmet Trombitás Kristóf műsorvezető.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont elemzője az elhangzottak kapcsán megjegyezte, hogy bár sokan keresik azt a pontot, amikor eldőlhet az Európai Néppárt és a Fidesz vitája, és sokan azt várják, hogy a magyar kormány lépéseinek függvényében fog ez elérkezni, azonban jól látszik, hogy

Orbán Viktor kormánya bármit is cselekedjen, a fentebb említett körök gyűlölni fogják.

Az elemző szerint az amerikai elnökválasztás túlmutat az államokon. Ha Trump nem újrázik, akkor a világ nyugati felében az úgynevezett progresszívek, a globalisták és a föderalisták kerekedhetnek felül a konzervatívokon, és akkor leszámolnak Magyarországgal is – hangsúlyozta.

Lentulai Krisztián, a Karc FM főszerkesztő-helyettese felidézett egy nemrégiben közzétett videót, amelyből az sugárzott, hogy van esély arra, hogy Trump novemberben újrázhasson. Beszélt arról is, hogy

Magyarország egy egyre nagyobb „klubhoz” kezd tartozni, így nem számít már külön utasnak a politikája.

Pesty László, a Pesty Feketedoboz alapítója viszont annak adott hangot, hogy ő cseppet sem optimista. Véleménye szerint a következő bő hat hónap annak a jegyében fog telni, hogy Trump alkalmas jelölt-e vagy sem. A dokumentumfilm rendező arról is beszélt, hogy

napjainkra a korábbi baloldali és jobboldali felosztás a politikában már nem korszerű, helytállóbb az, hogy a lokalisták vitatkoznak a globalistákkal.

A műsor hátralévő részében szó esett a Die Welt cikkéről is, amely arról írt, hogy a Tanács mindent rendben talált a koronavírus-törvénnyel kapcsolatban, és a sajtót sem éri idehaza semmiféle korlátozás. De Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter médiatörténeti pillanatnak is beillő interjúja is téma volt.

Teljes adás:

Hír TV