2020. szeptember 19.,
szombat, Vilhelmina napja

Keménymag

Keménymag

A mérges négyes beszól. Rendhagyó elemzés, válogatott megmondóemberekkel.

Keménymag (2020-09-15)

A Hír TV Keménymag című műsorában ezen a héten is Apáti Bence, Lentulai Krisztián és Pataki Tamás beszélték ki többek között az SZFE-s lázadás és a hollywood-i filmes világ visszás történéseit Velkovics Vilmos vendégeként.

Keménymag (2020-09-08)

Ezen a héten is jelentkezett a Keménymag a politikai ’B’-közép többségében békés, szivárványkoalíciós ninjaharcosaival. Lentulai Krisztiánnal, aki odavan Kunhalmi Ágnes hangjáért, Apáti Bencével, a NER legjobb balettosával és Pataki Tamással, aki a mongol és az izlandi heavy metál rajongója.

Keménymag (2020-09-01)

Valóban szükség van a „haladó” sajtó által éveken át szorgalmazott reformokra a Színház- és Filmművészeti Egyetemen – hangzott el Keménymag című műsorunkban azzal kapcsolatban, hogy az új vezetés ellen tiltakozó színművészetis diákok elfoglalták az egyetem épületét. A közéleti B-közép csapatát ezúttal is Lentulai Krisztián, a Karc FM főszerkesztő-helyettese, Pataki Tamás, író, a Magyar Nemzet újságírója és Apáti Bence, a Magyar Nemzet főmunkatársa képviselte Velkovics Vilmos műsorvezetése mentén.

Keménymag (2020-08-25)

A Hír TV Keménymag című műsorának vendégei Lentulai Krisztián, a Karc FM főszerkesztő-helyettese, Pataki Tamás, író, a Magyar Nemzet újságírója és Apáti Bence, a Magyar Nemzet főmunkatársa voltak.

Keménymag (2020-08-18)

Minden tekintetben forróra sikerült a nyár. A Hír TV mai Keménymag című műsorában például óva intettek mindenkit, hogy Gyurcsány ellen politizáljon. De mindemellett megfejtették a teltházas Balaton titkát, de nem mehettek el szó nélkül a félreértett baloldali zászlófelvonás mellett sem.

Keménymag (2020-08-11)

Ma is jelentkezett a Keménymag, a politikai ’B’ közép mikroadományokból finanszírozott lángoszlopa, benne a hibrid rezsim krónikásai, a liberális inkorrektség Fekete Nővérei Dezse Balázzsal, Apáti Bencével és Jeszenszky Zsolttal.

Keménymag (2020-08-04)

A mai adásban szó volt Fiala Jánosról, aki kontextus nélkül zsidózott egy jó nagyot Bodolai kapcsán. De Bodolai maga is nagyot ment, hiszen bedobta, hogy az Indexben jól lehetett keresni „okosba” a cikkek visszaosztásával, de a fő téma a nyaralás, hiszen a baloldal pusztító offenzívát hirdetett a szabad vizek partjai ellen, mivel aláírást gyűjtenek a szabadstrandok ingyenessé tételéért.

Keménymag (2020-07-28)

Hátunkon visszük az Index-et, ahogy Orbán Viktor a libernyákokat. Ők úgy keretezik, hogy a kormány tette tönkre az Indexet. A Keménymag segít valójában bekeretezni a történetet, ahogy az tényleg megtörtént.

Keménymag (2020-07-21)

A héten M. Dobos Marianne-val jelentkezett a Keménymag. Macron dühöngött, Orbán beszólt, Kurz kisétált az uniós csúcson, amiről ma mindenki beszél. Ki nyert a tárgyaláson és ki nem?

Keménymag (2020-07-14)

Az ellenzéki sajtónak egyáltalán nem ütötte meg az ingerküszöbét a csodamasinás Németh Károly ügye, ez nekik egy olyan sztori, amit sem kiköpni, sem lenyelni nem tudnak – hangzott el a Keménymagban. Ugyanakkor a közéleti B-közép csapata, Jeszenszky Zsolt, Lentulai Krisztián és Dezse Balázs természetesen nem ment el szó nélkül amellett sem, hogy egyre szövevényesebb Hadházy Ákos pártalapítványának furcsa esete is.

Keménymag (2020-07-07)

Ismét jelentkezett a Keménymag. A „Black Lives Matter” őrület elérte a Forma1-es pilóták mezőnyét is.

Keménymag (2020-06-30)

A Hír TV Keménymag című műsorában ma Velkovics Vilmos műsorvezető Mandelázott, Mengelézett és kicsit összezavarodott, de mindenképp igyekezett Dezse Balázzsal, Apáti Bencével és Jeszenkszky Zsolttal segíteni László Imrének végrehajtani a rituális karakteröngyilkosságot.

Keménymag (2020-06-23)

Ezen a héten is jelentkezett a Keménymag. KariGeri megint látványkonyhát csinált, most éppen az derült ki, hogy a Lánchíd felújítása helyett a főpolgi graffiti arcként mutatkozott be, hogy Banksy már szervezi a tanulmányutat a rakpartra.

Keménymag (2020-06-16)

Igazságot kell adni Floydnak, ha ennek az az útja, hogy boltokat kell kifosztani, a Keménymag ezt is vállalja. A Hősök terét is kapcsolták az adásban, ahol a magyar antifa gyülekezett.

Keménymag (2020-06-09)

Több fekete rendőr és civil is az Amerika-szerte fosztogató csürhe áldozatává vált. Tragikus sorsukról azonban szinte egy szó sem esik a fősodratú médiában. Vajon, az ő életük nem számít? Az ő meggyilkolásuk is bizonyítja, hogy az Egyesült Államokban kitört zavargások nem a feketékről szólnak – hangzott el a Keménymagban. A közéleti B-közép csapatát ezúttal is Apáti Bence, Jeszenszky Zsolt és Dezse Balázs erősítette. Műsorvezető: Velkovics Vilmos.

Keménymag (2020-06-02)

Mint ismert, Karácsony Gergely újfent bojkottot hirdetett a HírTV ellen, mert szerinte februárban a kitörés napi riportban Híradónk nácikat mentegetett. A főpolgármester közölte, addig nem nyilatkozik nekünk, ameddig bocsánatot nem kérünk. Nos, Dezse Balázs kapott az alkalmon és a Keménymag legújabb adásában akitől, sőt amitől csak lehetett bocsánatot kért, ez természetesen a kamera is rögzítette. A PestiSrácok újságírójának lépésen felbuzdulva a közéleti B-közép további tagjai, Apáti Bence, Jeszenszky Zsolt és Velkovics Vilmos, úgy döntött, eljött az ideje annak is, hogy a HírTV nevében bocsánatot kérjenek azért a botrányos kijelentésért, ami az egyik legnácibb mondat volt, ami hallható volt csatornánkon és történetesen Karácsony Gergely száját hagyta el.

Keménymag (2020-05-19)

Ezen a héten is jelentkezett a Keménymag, a hibrid jogállam szolgálati közleményeivel. Egy néző szerint Gyűlöletmagnak kellene nevezni a műsort, hiszen végülis fehér keresztény, hetero férfiak szerepelnek benne. Újraindult az élet, és a karantén mélyéről lőporszagúan, sebesülésektől gyötörve, de lélekben megerősödve előbújt Dezse Balázs, aki sosem iszik szójalattét. Apáti Bence, a vlogger, akinek látványától megkergülnek a facebook cenzorai, akinek egy mordulására szétszaladnak a rémhírterjesztők és Jeszenszky Zsolt, az igazi férfi, aki úgy jár mintha integetne, aki sose sír, sose törik meg, aki elől szétrebbennek a budaörsi kripto-SZDSZ-esek.

Keménymag (2020-05-12)

Ez a Keménymag egy átlagos keddi napon, amikor Magyarország védekezik a vírus ellen, életeket ment, Guy Verhofstadt pedig a miniszterelnököt Hitlerhez hasonlítja. Vagy a Keménymag – ahol beérik Bangóné vezetői magaratása, illetve a „marad otthon” kampány neonfényes promenádja.

Keménymag (2020-05-05)

Keménymag: Hazugság, amit az ellenzék állít Kövér László mondatairól. A Keménymag vendégei Dezse Balázs, a pestisracok.hu újságírója, Apáti Bence, a Magyar Nemzet főmunkatársa és Jeszenszky Zsolt politikai hobbista voltak.

Keménymag (2020-04-28)

Az e heti Keménymagban fővárosi mintára bárki kaphatott doktori címet. A mai vizit résztvevői: Doktor Láv, a fiú és lányszerelem gyógyítója, Dezse Balázs, Doktor Láb, a végtagtudományok túlfizetett orvosa, Apáti Bence és az Igen-ember, az utolsó magyar Prolihisztor, Doktor Jeszi voltak.

Keménymag (2020-04-21)

Újra Keménymag, benne a HírTV online cserkészcsapata, akik négy fal között citeráznak, művészi tornáznak és kacagva szaladnak a lenyugvó nap fényében. A kis herceg Dezse Balázs,a gyémánt fokozatú karanténlakó Jeszenszky Zsolt és speciálba a krokodilagyúak védelmezője Apáti Bence.

Keménymag (2020-04-14)

Bizonyára mindenki tudja, múlt héten a Trump elnök által csak álhírgyárnak nevezett CNN készített riportot Szijjártó Péterrel. A műsorvezető a magyarországi rendeleti kormányzás felől érdeklődött, de már a kérdéseit is hamis hírekre alapozta.

Keménymag (2020-04-07)

A Keménymag az immunerősítő tévéműsor. A mai adásban beszéltünk arról, hogyan húzta fel a miniszterelnök a bohócsapkát Karácsony Gergelyre, szó volt az ellenzéki sajtóról, amely kollektívan kikapcsolta a homloklebenyét, hogy többé ne zavarja az írásban, és beszéltünk Gréczy Zsoltról, akinek a slicce után a szeme is kinyílt, és meglátta az esélyt az ország átvételére. A Keménymag vendégei Apáti Bence, a Magyar Nemzet főmunkatársa, Dezse Balázs, a pestisracok.hu újságírója és Jeszenszky Zsolt politikai hobbista voltak.

Keménymag (2020-03-31)

Az internet legfrissebb virológusai 20 napja csapkodják az asztalt a cipő sarkával, oxigénért, kötelező szűrésért és karanténért üvöltözve – csakhogy közben kiderült nem is kell szűrni, és a WHO szerint is csak a betegeknek és ápolóiknak kell maszkot viselniük. Sokak elmerültek a hisztériában – ezért a HírTV három fürkészője és portyázója független és objektív elemzést adott arról, hogy mi volt, mi lesz és hogy mi van.

Keménymag (2020-03-24)

A HírTV Keménymag című műsora ezen a héten is jelentkezett, hisz ez a csatorna túlélőkészlete a karanténban is terjedő hülyeség ellen. Már a járvány tömeges fázisában járunk. Tragédiák történnek, de van egy jó oldala is, hogy visszatér az erős államba vetett hit és a józan ész is, hiszen úgy tűnik elhalasztják a Pride-ot.

Keménymag (2020-03-17)

Most, hogy a koronavírus börtönbe zárja a nyugati világot, a szabad mozgást a karantén váltja fel. Szigorú intézkedések léptek hatályba, a legfontosabb, hogy védekezés gyanánt Magyarország lezárja a határait a személyforgalom előtt. Ez azt jelenti, hogy a határokon csak magyar állampolgárok léphetnek be. A nemzetközi egyeztetések erről folyamatban vannak.

Keménymag (2020-03-10)

A Hír TV Keménymag című műsorában szó lesz arról, hogy a görög határon alternatív védekezési módszereket fejlesztettek ki, felmerül a kérdés, hogy a koronavírus megtámadhatja-e az agyat bizonyos esetekben, a nőnap kapcsán pedig szó lesz a péniszirigységről és természetesen Szanyi kapitány új pártja sem maradhat ki, azaz az ISZOM.

Keménymag (2020-03-03)

A HírTV mai Keménymag című műsorábam Jeszekszky Zsolt, Apáti Bence és Dezse Balázs együtt ünnepelték a sokszínűséget a Törökországból szabadjára engedett tömegekkel. Szó volt arról, hogy flottafelvonulást tartott a DK, és egyben a baloldal királyává koronázta magát Gyurcsány Ferenc, valamint a Jobbik haláltusája is említésre került, melyben Jakab Péter tündököl, miközben tegnap Vas megye is elköszönt.

Keménymag (2020-02-25)

Gréczy nem zaklatta Palányi Nórát – ezt a helyreigazítást kell közölnie a bírósági ítélet szerint a PestiSrácoknak. Sőt, a bukott politikus állítja, ő volt, akit zaklattak. Az ítélet hallatán elszabadult a DK-s komment hadsereg és minden mocskot rázúdított a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti munkatársára – egyebek között erről is szó esett a jobboldal heti motivációs tréningjén.

Keménymag (2020-02-18)

A Hír TV Keménymag című műsorában ma elhangzott, hogy míg a BKV sztrájkra készülődik, addig Karácsony Gergely főpolgármester egyik helyettese havi 3,5 milliós fizetésért dolgozik, a 2. kerületi polgármesternek pedig törvénytelenül folyósít évi 4 millió forintot.