2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Plusz-mínusz

Plusz-mínusz: Tovább folytatódik az állóháború a Színművészetin

Tovább folytatódik az állóháború a Színművészetin, a diákok ugyan az egyetemen vannak, de a tanév mégsem kezdődött el és Horváth Csaba szocialista politikus szerint az MSZP népszerűségvesztése nem probléma, csak a kormányt győzzék le.

  • Plusz-mínusz: Tovább folytatódik az állóháború a Színművészetin

Jellemző volt az elmúlt hónapokra, hogy Vidnyánszky Attiláék vagy akár a kormányzati szereplők próbáltak párbeszédre törekedni, megpróbálták megteremteni azt a fórumot, ahol lehetne beszélni a Színművészeti jövőjéről. Múlthéten volt egy találkozó, amikor már a tiltakozások elég hevesek voltak, de ez csak egy látszat tevékenység volt a Színművészeti vezető részéről, hiszen nem akarták azt hallgatni, hogy egyáltalán nem nyitottak a párbeszédre

- fogalmazott a XXI. Század Intézet vezető elemzője, Deák Dániel. Hozzátette, a vezetőség félti státuszát, hiszen eddig ők döntöttek arról, ki lehet színész és ki nem és ennek köszönhető, hogy ekkora ellenállást mutatnak most.

„Én ezt teljesen másképp látom. Nem csak a magyar, de a polgári világ egyik legfontosabb, szerintem legszentebb sajátossága a tudomány és az oktatás szabadsága. És ez a világon sehol sem vicc. Olyan modern polgári társadalmat, ahol lábbal lehet tiporni egy egyetem belső működését, mechanizmusait, a rendjét… Azt a rendet, ahol az egyetemnek legalább annyi joga van, hogy felterjessze az egyetem rektorát. (…) Itt kiderült, hogy ez alapjaiban sérült. (…) Ezek az emberek, akik most sorban felmondanak az egyetemen (…) nem nagyon lehettek kiszolgálói az előző rendszernek. Ez a színházi élet abszolút nem ismerete”

- vélekedett a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke, Horn Gábor.

Teljes adás:

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!