2021. június 19.,
szombat, Gyárfás napja

Plusz-mínusz: Az EU nem engedi a tagállamoknak, hogy megvédjék állampolgáraikat

Hír TV

2021. március 29., hétfő 17:46

 

Tovább folytatódik az ellenzék vakcinák ellen indított háborúja. Dobrev Klára is beszállt a hecckampányba. Fekete-Győr András pedig, aki nemrég a Hír TV Magyarország élőben című műsorában szembesült hazugságaival, ezúttal az „igazmondó politikus” bőrébe bújt, hazugságvizsgálatnak vetette alá magát. Többek között ezek voltak a Plusz-mínusz témái, Kiss Kornélia vendégei pedig Fodor Gábor a Közép – európai Rendszerváltást Kutató Intézet alapítója és Lánczi Tamás politológus voltak.

 Az biztos, hogy az unió hibázott, de az alapkoncepció nem volt rossz

– mondta Fodor Gábor a Közép – európai Rendszerváltást Kutató Intézet alapítója 

Ezzel egyébként részben még Lánczi Tamás is egyetértett.

A politológus szerint két szinten bukott meg az EU politikája: egyrészt nem tud beszerezni elég oltóanyagot, másrészt pedig nem egyenlően osztja el. Utóbbira még magyarázat sincs.

Erős nyomást gyakorol az unió bizonyos országokra, hogy ne szerezzenek be máshonnan vakcinát.

Nem engedi a tagállamoknak, hogy megvédjék a saját állampolgáraikat. Ez már elfogadhatatlan. Aki ellentmond, azt megbüntetik.

- tette hozzá a politológus.

Teljes adás:

Hír TV