Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a vasárnapi Bayer show-ban arról beszélt, hogy a főpolgármester ugródeszkának használja jelenlegi pozícióját. Karácsony Gergely ugyanis a megválasztása előtt megígérte a budapestieknek, hogy lemond pártelnöki tisztségéről.
Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet alapítója adásunk elején leszögezte, főpolgármesternek lenni egy országos politikai funkció, vagyis teljesen rendben van, ha további politikai ambíciói vannak, így semmi gond azzal, ha esetleg a jelenlegi főpolgármester „távolabbra lát”.
Budapest ügyében inkább érdemi ügyekről kellene beszélni, arról, hogy történnek, vagy nem történnek, dolgok, így inkább ez a kritika tárgya
– tette hozzá.
Kacsoh Dániel úgy gondolja, a politikában ahhoz, hogy valaki feljebb lépjen, egy bizonyos pozícióban ki kell töltenie a ciklusát és le kell tennie valamit az asztalra. Karácsony Gergellyel kapcsolatban a Mandiner belpolitikai rovatvezetője megjegyezte,
az nem fair a választókkal szemben, hogy ő bejelentkezett a főpolgármesteri székért egy olyan programmal, amelynek az a lényege, hogy miként kell felhasználni a fővárost, mint „Budapest köztársaságot” a kormány konfrontatív ellenzéki politika egy eszközének.
Fodor Gábor szerint, az biztos, hogy Karácsony Gergelynek Budapestre kellene koncentrálnia, mert - mint mondta - itt jó pozíciója lehet a palettán egy ellenzéki színezetű főpolgármesternek, a fővárosban ki lehet építeni egy olyan politikai bázis, ami hosszú távon hatásos lehet.
Arra a kérdésre, hogy Karácsony Gergely 2022-ben képes lenne-e legyőzni Orbán Viktort, Fodor elmondta, az elmúlt héten bőven kijutott a botrányokból, amelyek egy idő után eltűnnek, az igazi probléma pedig a járvány és a gazdasági helyzet.
Ez fog eldönteni mindent 2022-ben, az, hogy a járványra, illetve a gazdasági helyzetre miként fog a kormány reagálni, ha nem jól reagál, akkor Karácsony meg tudná verni, de ha a kormány jól reagál, akkor nem biztos
– mondta Fodor Gábor.
Kis Kornélia azon felvetésére, hogy így szinte mindegy a kihívó személye, Kacsoh Dániel elmondta, nagyon sok fog múlni azon, hogy ki az ellenzéki listavezető, ki ad arcot a közös ellenzéki együttműködésnek.
Az újságíró úgy véli, ez a verseny minden bizonnyal Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára között fog eldőlni.
Teljes adás:
HírTV