2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Plusz-mínusz

Plusz-mínusz: A Jobbik totális identitásválságba sodródott

Csuhaj Ildikó, az ATV főmunkatársa és Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője ma a Jobbik erodálásáról vitázott a Hír TV Plusz-mínusz című műsorában. A párt az elmúlt napokban folyamatosan szolgáltat témát a sajtónak, hiszen amióta Jakab Péter az elnök, folyamatosak a kilépések.

  • Plusz-mínusz: A Jobbik totális identitásválságba sodródott

Pár nap alatt két jobbikos országgyűlési képviselő is bejelentette, hogy ők nem asszisztálnak többet a Jobbikhoz, és kilépnek a pártból. Elsőként Bencsik János, majd Bana Tibor hagyta ott Jakab pártját.

Legutóbb éppen Vas megyében szűnt meg gyakorlatilag a Jobbik pártként való működése. Nemrég pedig Sneider Tamás, a párt korábbi elnöke fogalmazott meg egy nyílt levelet az elnökségnek, amelyben szóvá tette, hogy nem tudja hova tenni az elnökség fenyegetőzéseit, ami a kilépő képviselőket illeti. Ez talán előrevetítheti Sneider Tamás kilépését is. Van még lejjebb, ami a Jobbik belső harcait illeti

– tette fel a kérdést Trombitás Kristóf műsorvezető.

Deák Dániel megjegyezte, hogy ami az MSZP-nek tíz év alatt sikerült, hogy egy középpártból kis párttá váltak az a Jobbiknak egy év alatt összejött. Az elemző emlékeztetett, hogy 2018-ban még 20 százalék körül volt a párt támogatottsága, jelenleg ez csak 5-6 százalék. Az EP-választáson is elég rosszul szerepeltek.

Ezek a kilépési hullámok és belső botrányok idővel pedig azt eredményezik, hogy a Jobbik a megszűnés szélére kerül

– emelte ki.

Csuhaj Ildikó arról beszélt, hogy nem szabad elfelejteni, hogy Vona Gábor pártelnök távozott. A főmunkatárs felidézte Vona Gábor azon korábbi megnyilvánulását, amelyben a volt elnök azt állította, hogy „a Jobbik lelkét én adtam, és én vettem el”. Ettől a lelkiségtől nagyon messze jutott Csuhaj Ildikó szerint Jakab Péter.

Az ATV főmunkatársa szerint az is jól mutatja, hogy a Jobbik totális identitásválságban van, hogy olyan nyilatkozatokat tesz a vezetőjük, ami korábban szinte elképzelhetetlen lett volna. Ilyen volt többek között, hogy Soros György arra költi a pénzét Magyarországon, amire szeretné, illetve a legutóbb a Válasz Onlinenak adott interjújában arról beszélt Jakab Péter, hogy felül kellene vizsgálni a határon túli magyarok szavazati jogát.

Mindezeken túl a pártot belső hatalmi harcok is pusztítják, a szervezetei pedig morzsolódnak. Gyurcsány Ferenc azzal, hogy sürgeti az ellenzéki együttműködést, hozzájárul ahhoz, hogy széthulljon a Jobbik, pedig ez nem célja a DK elnökének

– hangzott el.

A műsorban többek között azokra a kérdésekre is igyekeztek választ találni, hogy kiket képvisel jelenleg a Jobbik, valamint az is szóba került, hogy Ungár Péter is komoly kritikát fogalmazott meg az ellenzéki összefogással kapcsolatban a napokban.

Teljes vita:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!