2023. 12. 04. Hétfő Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Plusz-mínusz

Nézzük a pluszt és nézzük a mínuszt

Két olvasata van az Európai Bizottság azon jelentésének, ami szerint a testület megkérdőjelezte a magyar kormány veszélyhelyzeti intézkedéseit, az egyik gazdasági, a másik pedig politikai – hangzott el Plusz-mínusz című műsorunkban. Ezúttal Kósa András, a Népszava újságírója és Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese volt vitaműsorunk vendége. Műsorvezető: M. Dobos Marianne.

  • Nézzük a pluszt és nézzük a mínuszt

A piacok is elismerik, hogy jó gazdasági lépéseket tett a kormány – hívta fel rá a figyelmet Szajlai Csaba.

Úgy fogalmazott, stílusosan mondva plusz-mínuszban vagyunk, hiszen az első negyedévet pluszban zárta a magyar gazdaság és nem küldte padlóra a koronavírus szemben más európai uniós tagállamokkal, másfelől a prognózisok azt mutatják, hogy Magyarország kisebb visszaeséssel megúszhatja a járványt.

Szajlai Csaba szerint a meghozott gazdasági lépések, mint például a hiteltörlesztési moratórium éppen idejében jöttek.

Az újságíró kiemelte, a társadalmat arra kell felkészíteni, hogy a következő időszakban „véres számokkal” fogunk találkozni.

Maradva a plusz-mínusz szófordulat mentén Kósa András egyértelmű plusznak nevezte, hogy a 0 százalékos kamatra adott hitelek, a bértámogatási rendszer jól működnek. A Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége is azt mondta, hogy ma már gyorsan és kevés adminisztrációval lehet igénybe venni.

A Népszava újságírója ugyanakkor attól tart, hogy a mostani válság szociális következményeivel később fogunk szembesülni.

 

Teljes adás:

HírTV

További epizódok

Plusz-mínusz: A terrorizmusnak nem lesz vége, amíg az okok léteznek, addig a terrorizmus is

Plusz-mínusz: A terrorizmusnak nem lesz vége, amíg az okok léteznek, addig a terrorizmus is

Pindroch Tamás műsorvezető vendégei a Plusz-mínuszban Kis-Benedek József és Breuer Péter voltak. 2021. szeptember 10.
Plusz-mínusz: Az ellenzéki pártoknak sokkal nagyobb önmérsékletet kellene tanúsítaniuk

Plusz-mínusz: Az ellenzéki pártoknak sokkal nagyobb önmérsékletet kellene tanúsítaniuk

A Plusz-mínusz csütörtöki vendégei Kósa András és Nagy Ervin voltak. 2021. szeptember 09.
Plusz-mínusz: Létrejött egy meglehetősen amorf helyzet

Plusz-mínusz: Létrejött egy meglehetősen amorf helyzet

A Plusz-mínusz vendégei Pulai András és Kovács András voltak. 2021. szeptember 08.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!