2023. 12. 02. Szombat Melinda, Vivien napja
Jelenleg a TV-ben:

Zsuzsi asztala

Következik:

Európai Híradó 04:00

Paletta

Paletta: Újabb dallal köszönti a tavaszt a Unique

  • Paletta: Újabb dallal köszönti a tavaszt a Unique

IDEJE ELHINNED! – KONFERENCIA ÉS EVANGELIZÁCIÓ NICKY CRUZZAL

San Juan-ban született, Puerto Rico-ban 17 testvérével élt, de a szülei New Yorkba küldték, hogy a bátyjával éljen, de a testvére nem foglalkozott vele és utcai verekedésbe keveredett, ami után napokig eszméletlen volt, így indult Nicky Cruz élete. Március 6-7-én Földesi Tamás és Németi Zsolt főszervezésében pedig Magyarországon tart előadást.

HÁTTÉRBŐL A FÉNYBE - SZUPERPRODUKCIÓVAL RUKKOLTAK ELŐ A SZTÁROK KEDVENC DALSZERZŐI

Éger L. László, előadó, dalszerző, szövegíró elmondta, a szövegírást továbbra sem tervezik abbahagyni, de a LeslieDavidson formációval többre vágytak, ezért indították el a produkciót.

Szabó Dave, jazz zongorista, előadóművész hozzátette a banda széles spektrumon gondolkozik a műfajt illetően, de minden zenéjük brit poprock ízű lesz.

MEGJELENT A UNIQUE EGYÜTTES LEGÚJABB DALA A MADÁRKA

Völgyesi Gabi, az Unique énekese elmondta a legújabb daluk már régen megíródott, de nem állt készen arra, hogy kijöjjenek nyilvánosan a dallal, hiszen eleinte nem is tetszett nekik.

Kovacsics Ádám, a zenekar zeneszerzője és dalszövegírója hozzátette, hogy ez a dal a mai Unique-ot jobban idézi, mint a régit, így jó döntésnek tartja, hogy vártak a dal kihozatalával.

Teljes adás: 

HírTV

További epizódok

Paláver: 2/3 lett a Fidesznek

Paláver: 2/3 lett a Fidesznek

A Karc FM és a Hír TV interaktív műsora, a szócsaták bajnokaival. Műsorvezető: Lentulai Krisztián. 2022. április 04.
Paletta: Nagyvárosi fények a Játékszínben

Paletta: Nagyvárosi fények a Játékszínben

A darabról részleteket Csonka András színésztől ismerhettük meg. 2021. szeptember 10.
Megjelent Tóth Gabi legújabb dala, Az én szívem

Megjelent Tóth Gabi legújabb dala, Az én szívem

A Palettában Szani Rolanddal beszélgetett a hétvégi fellépéséről és a dalról. 2021. szeptember 09.

Legfrissebb híreink

Jönnek az új lakossági állampapírok + videó

Jönnek az új lakossági állampapírok + videó

Új lakossági állampapírokat bocsát ki a Magyar Állam 2024-ben – hangzott el a Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) pénteki sajtótájékoztatóján, ahol ismertették az ország jövő évi finanszírozási tervét.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!