2025. 03. 27. Csütörtök Hajnalka napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Paletta

Paletta: Megkísértve - Egy katonaorvos története

Becsület és megkísértés harca, egy kétségekkel teli útkeresés krónikája. A könyv a késői 1970-es évek magyar valóságába ágyazott történet egy sorkatonai szolgálatra behívott fiatal orvosról. A Paletta vendége volt Dr. Hopp László gyermekorvos, író.

  • Paletta: Megkísértve - Egy katonaorvos története

Dalos Tibor egy távoli, határ menti laktanyában tölti a szolgálatát, ahol orvosi esküjéhez hűen próbálja végezni munkáját. Az új életformához való átállás nehézségei közepette folyamatosan aggódik hirtelen özvegyen maradt édesapja lelki gyötrődése miatt.

Dr. Hopp László gyermekorvos, író adásunkban elmondta,

a történet boncolgatja azt a kérdést, hogy pénz vagy hivatás, ugyanakkor a háttér mégis a kapcsolatok, a kompromisszumok, az alkalmazkodás. A főhős olyan főnökkel kell, hogy együtt dolgozzon, akivel nem ért egyet, a regény ugyanakkor rámutat arra az útkeresésre, ami kettejük munkáját eredményessé teheti anélkül, hogy úgy érezné elvtelenné vált.

A másik szál pedig az önzés, ami nagyon bántja Dalos Tibort, miként tudja elérni, hogy megfelelő életmódot alakíthasson ki magának anélkül, hogy másokat megrövidíthetne. A könyv alapvető üzenete az, hogy át kell gondolni az életet, ami rávezethet arra, mi is a helyes egy ellentmondásos helyzetben.

Kiváló minőségű a magyar sertéshús

Kampányt indított a minőségi sertéshús fogyasztásának népszerűsítésére az ünnepek közeledtével az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum, valamint a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese elmondta: a kampány legfőbb célja továbbra is a kiváló minőségű sertéshús és készítményeinek fogyasztásösztönzés. Közlése szerint

a sertéshús esetében ki kell emelni a B-vitaminokat, mint a B1, B2, B6, B12.

Hozzátette: az ásványi anyagok közül elsősorban a vastartalom az, ami igen jelentős.

A sertéshús olyan esszenciális aminosavakat és zsírsavakat tartalmaz, amelyeket a szervezetünk önállónan nem állít elő

– emelte ki Giczi Gergely.

A szakember arról is beszélt, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a hazai sertés biztonságos, a húsa biztonsággal fogyasztható, a házi sertés állományban nincs jelen az ASP vírusa, ugyanakkor az tény, hogy a vaddisznók körében terjedő sertéspestis olykor megkavarja a világpiaci, az európai és a magyar piacot is.

Idén 13. alkalommal vehették át a Junior Prima Díjakat

Idén is tíz fiatal tehetség vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában. köztük van Berecz Mihály zongoraművész, akinek születése óta meghatározza a zene az életét.

Ez a díj egy nagyon nagy megtiszteltetés, az egyik legjelentősebb díj, amit fiatal zenészek megkaphatnak Magyarországon, sok lehetőséget is ad ez a díj, viszont ami számomra nem hoz változást, hogy a munka ugyanúgy a központi szerepet fogja betölteni a mindennapjaimban, a zene szeretete az, amit közvetíteni szeretné

– mondta el a fiatal zongoraművész a Palettában.

Teljes adás:

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!