2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Paletta

Paletta: Karanténban született Hobo új albuma, a Rejtő dekameron

Szegő György Ybl Miklós-díjas építész, majd Bank Bálint ifjú horgász és Csonka András színművész volt a Paletta vendége, végül skype-on kapcsoltuk Hobót, aki az új albumáról beszélt Szani Roland műsorvezetőnek.

  • Paletta: Karanténban született Hobo új albuma, a Rejtő dekameron

Több évtized írásaiból áll össze Szegő György új kötete

A járványhelyzet miatt jelenleg csak virtuális sétára van lehetőség a Műcsarnokban. Az intézmény ugyanakkor készül március 1-re, hiszen akkor fog megnyílni a „Kik vagyunk?” című kiállítás.

Szegő György Ybl Miklós-díjas építész, a Műcsarnok művészeti vezetője volt a vendége Paletta című műsorunknak. A művészeti szakíró Műleírása több évtized írásaiból áll össze a műfajilag sokszínű és tartalmilag sokrétű kötet. Szegő György erről részletesen beszélt a HírTV stúdiójában

Junior horgász bajnok lett Bank Bálint

Bank Bálint, a támogatója a haldorado.hu versenyein kétszer is győzni tudott és junior bajnok lett. A fiatalember egyébként videós sorozatában számos hírességgel, illetve közszereplővel horgászik együtt, hogy bemutassa nekik a pecázás élményét, miközben sok érdekes információt tudhatunk meg róluk. Volt olyan horgászat, amikor Csonka András színművész volt a vendég. Ők ketten voltak a Paletta vendégei.

Újra kellett nyomtatni a legutóbbi albumát

Földes László Hobo volt a Paletta vendége, még ha csak virtuálisan is. A Kossuth-díjas dalszerző, előadóművész azzal töltötte a karantén időszakot, hogy megszületett Rejtő dekameron, ami egy nagy terjedelmű antológia. Az alapötlet Giovanni Boccaccio Dekameronjából származik. A műben a pestisjárvány miatt kastélyban rekedt tíz ember, és unalmukban mindegyikük előadott egy-egy történetet. Ebből kiindulva Hobo nagy Rejtő Jenő-rajongóként felidézi a leghíresebb regényalakokat a mai, koronavírusos Magyarországon megjelenítve.

Teljes adás: 

HírTV

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!