2020. szeptember 24.,
csütörtök, Gellért, Mercédesz napja

Paletta: Hatalmas koncerttel készül az Edda

2020. február 12., szerda 19:00

HATALMAS REKORDOK AZ ÁRVERÉSEKEN

Eleni Korani, műkereskedő elmondta, 20 évvel ezelőtt könnyebb volt az aukciós házaknak és a műgyűjtőknek, hiszen akkor még nagyobb számban kerültek elő akár a nagyszülőktől örökölt dolgok, azonban mára már a legtöbben körülnéztek otthon, mi található a padlásukon és ezeket már tovább is adták.

NÉVNAPKÖSZÖNTŐ CÍMŰ DALLAL JELENTKEZETT KOVÁCS NÓRI

Kovács Nóri énekes elmondta már rég megtalálta saját stílusát, de nagyon szeret kísérletezgetni is, ezért mindig kikacsintgat más stílusok felé is. Hozzátette a Szabadon című albuma egy teljesen új formációval valósult meg. A lemezbemutató áprilisban várható.

HATALMAS ARÉNA KONCERTRE KÉSZÜL A LEGENDÁS EDDA ZENEKAR

Pataky Attila, az Edda énekese elmondta már három hete elfogytak az állóhelyek és az ülőhelyek is rohamosan fogynak. Hozzátette, nagyon fontos számára, hogy aki ott lesz a koncerten az nagyon jól érezze magát. Gömöry Zsolt, a zenekar billentyűse, zeneszerző hozzáfűzte, a koncert látványban is világszínvonalú lesz.  
A zenekar nagykoncertje március 7-én lesz.

HírTV