2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Paletta

Paletta: Barbara Streisand Musical Dalok Koncert

A Palettában ezúttal felcsendült egy igazi "Streisand"-os hang, veterán motorosok mutatkoztak be, valamint szó volt az idei év legsikeresebb cégeiről is.

  • Paletta: Barbara Streisand Musical Dalok Koncert

Songs of Streisand with Ester – Barbara Streisand Musical Dalok Koncert

Bemutatkozó koncerttel debütál a „Barbara Streisand dalok Estertől” nevű zenekar, amely 2019 januárjában alakult. Az énekesnőnek, Tátrai Eszternek van egy különleges "Streisand"-os hangja, amely meghatározó volt a formáció létrejöttében. Ez a műfaj a jazz, a musical és a pop stílusának a keveredése, amelynek előadásához igen jól képzett zenészek szükségesek. A koncert november 30-án lesz a Fedák Sári Színházban, ahol kevésbé közismert dalokat is meghallgathat a közönség.

Veterán motorversenyzők kaptak gyémánt versenyengedélyt

Négy, kilencven éves motorversenyzőt lepett meg gyémánt engedéllyel a Magyar Motorsport Szövetség. Hermann Henrik, a szövetség elnöke műsorukban elmondta, ezzel a lehetőséggel azon a versenyen állnak rajthoz a kedvezményezettek, ahol ők szeretnének. A Palettában többszörös bajnok veterán motorozók is bemutatkoztak, akik még kilencven évesen is a motorsport megszállottjai.

Már a standokon a Figyelő TOP200 Magyarország legnagyobb cégei évkönyv

A Figyelő gazdasági hetilap több mint húsz éve állítja össze a legnagyobb vállalkozások rangsorát. Az első kétszáz cég adja a hazai GDP jelentős részét, így a 2019-es kiadvánnyal átfogó képet kaphat az olvasó a gazdaságról is. Szajlai Csaba a Figyelő főszerkesztő-helyettese a műsorvezető kérdésére elmondta, jó hír, hogy egyre több a magyar tulajdonú cég az első kétszáz között. Ebből a listából arra lehet következtetni, hogy folyamatosan nő a hazai foglalkoztatás és a bérek is emelkednek.

Teljes műsor:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!