2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Paletta

Paletta: A színházak életében különleges volt a 2020-as év

2020 nagyon más volt színházak és előadások tekintetében. A Játékszín nem mindennapi darabot állított színpadra: Charlie Chaplin 1931-ben forgatott Nagyvárosi fények című némafilmjének színpadi adaptációját. A Paletta vendége volt Szulák Andrea színművész és Bank Tamás, a Játékszín igazgatója. Műsorvezető: Szani Roland.

  • Paletta: A színházak életében különleges volt a 2020-as év

Bank Tamás szerint a darab színrevitele nagy kockázat volt, mert az előadás néma és nem lehetett tudni, hogy a nézők be tudják-e szívni magukba kétszer 50 percben, ugyanakkor annak ellenére, hogy néma színházról van szó, hangos sikert aratott.

Mint ismert a világjárvány miatt az idei év alaposan felforgatta a színházi világot is. A karanténnal kapcsolatban Szulák Andrea elmondta, az első néhány hétben tudott pihenni, de mint minden színésznek egy idő után előjött az érzés, hogy neki is az az oxigén, a levegő, ha színpadra léphet, ha énekelhet, ha járhatja az országot, erről lemondani pedig nagyon nehéz volt.

Bank Tamás úgy gondolja, időbe fog telni, amíg a közönség visszatér majd a színházba, ugyanakkor látni, hogy az emberek igénylik és hiányolják a színházat.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!