2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Paletta

Paletta: A szakralitás és a misztikum járja át Vészabó Noémi művészetét

A Hír TV Paletta című műsorában többek között szó volt arról, hogy Vészabó Noémi festőművész alkotása a Tihanyi Apátsági Múzeumba kerül, és a művész új tárlattal is készül. Növényi Norbert elmondta, hogy 48 órán át futott többedmagával, hogy segítsen egy 4 éves beteg kisgyermeken, a Spirit Színház igazgatója pedig elárulta, hogy jubileumi előadásra készül a társulatuk.

  • Paletta: A szakralitás és a misztikum járja át Vészabó Noémi művészetét

A Tihanyi Apátsági Múzeumba kerül Vészabó Noémi festőművész képe, a Hymnus II. Ez egy nagyon szép elismerés – vezette fel a témát Turda Adrienn műsorvezető.

A művésznő elmondta, hogy ennek az alkotásának már a születése is áhítattal teli volt, mondhatni egy szent pillanatban „fogant”, így valóban méltó helyre kell az apátság múzeumába.

Elhangzott, hogy a szakralitás és a misztikum átjárja Vészabó Noémi művészetét. A festőművész-író erre rá is erősített, és megjegyezte, hogy

minden művész fogékony a misztériumra, de nekik ez is a dolguk: a láthatatlan világ elemeit kell áthozniuk a hétköznapok embereinek.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy aki kíváncsi a művész képeire, az Csopakon is megtekintheti őket egy nyári tárlaton.

A műsor hátralévő részében Növényi Norbert jótékonysági akciójáról mesélt, míg a Spirit Színház igazgatója egy jubileumi előadást ajánlott a Hír TV nézőinek figyelmébe.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!