2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gulyás Gergely: Jó irányba megyünk, ezt nehéz megkérdőjelezni

Hír TV

2019. szeptember 15., vasárnap 17:53

A kormány szerint az elhallgattatott hang újra szól Európában, de ha elmondjuk az igazságot, esetleg nem a politikai korrektség nyugat-európai szabályai szerint azzal ütéseket viszünk be, de kaphatunk-e ütéseket? Többek között ezt is megtudhatjuk a Nyolcasból. G. Fodor Gábor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel egy rendhagyó kormányinfót tart, ahol sorra kerül minden, és az is, hogy miért szeret futni és vajon megérkeztünk-e már.

Nem csak mondunk dolgokat, kimondjuk az igazságot. Úgy tűnik, mintha bevinnénk ütéseket is, hiszen mégiscsak nem Webbernek, Timmermansnak hívják az Európai Bizottság elnökét, az IMF vezetője is olyan ember lesz, aki mögött a V4 áll, de, ha ütéseket adunk és sikerül bevinni ütéseket, feltehetően kapni is fogunk. – reflektált a közelmúlt eseményeire G.Fodor Gábor műsorvezető.

Ha úgy gondoljuk, hogy létezik igazság és mi azt képviseljük, hogy nem sok igazság van, hanem vannak kérdések, ahol csak egy létezik és az ember ezt kimondja, az ütés azoknak, akik ezzel ellentétes világban élnek, más álláspontot képviselnek. Manfred Webernél nyugodtan kimondhatjuk, ha ő annak idején, tavaly szeptemberben, a hetes cikkelyes ügynél a saját pártjával szavaz Magyarország mellett és a Sargentini jelentés ellen, akkor ma jó eséllyel ő az Európai Bizottság elnöke.

Tehát a magyarok intézték el? – tette fel a kérdést G.Fodor Gábor.

Ezt egész nyugodtan mondhatjuk, ő is így tartja számon. 

- válaszolt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!