2020. november 23.,
hétfő, Kelemen, Klementina napja

Napról napra: Továbbra sem írt ki közbeszerzést a Fővárosi Önkormányzat

Hír TV

2020. július 19., vasárnap 17:55

Ismét botrányosan viselkedett az ellenzék a parlamentben, továbbra sem írták ki a Lánchíd felújításához szükséges közbeszerzést Karácsonyék, és politikai leszámolást indíthattak a kispesti szocialisták egy momentumos képviselő ellen. Többek között ezekről a témákról volt szó a Napról napra eheti adásában.

Elfogadta az Országgyűlés a kormánypártok határozati javaslatát

Nem csatolja fel önként a nyakörvet Magyarország-hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke, az Európai Unió mentő-csomagjának tárgyalásán. Kövér László úgy fogalmazott: ne legyen illúziója senkinek, sem Brüsszelben sem pedig Budapesten: az országgyűlés nem fog a helyreállítási csomaghoz semmilyen politikai feltételt elfogadni.

Továbbra sem írt ki közbeszerzést a Fővárosi Önkormányzat

Továbbra sem sikerült kiírni a Lánchíd felújításához szükséges közbeszerzést, bár ülésezett a BKK igazgatósága, aki dönthetett volna erről. A főpolgármester helyettes szerint a baloldali vezetésű fővárosi önkormányzat mindenben helyesen járt el. Tüttő Kata szerint, ha júliusban kiírják a közbeszerzést 2023-ban érhet véget a Lánchíd felújítása.

Politikai leszámolás lehet Kispesten

Politikai leszámolás is lehet a momentumos Paróczai Anikó elleni feljelentés hátterében - legalábbis ezt állítja az érintett. A momentumos kispesti önkormányzati képviselő még az év elején készített egy négyperces kisfilmet "Kispest nagy Lopás" címmel, amelyben beszámolt a kispesti önkormányzati vagyonkezelő vezetőjének gazdagodásáról. Paróczai szerint ez nem tetszett a korábbi szocialista képviselőnek, ezért rabosították tegnap.

Hír TV