Látványterveket tett közzé Karácsony Gergely arról, milyen lehetne autók nélkül a Lánchíd környéke. Ezek szerint a főpolgármester szerint az lenne a jó, ha a hídra felvezető utakat mindkét oldalon kétsávosra szűkítenék, a Széchenyi tér nagy részét pedig korzóvá és parkká alakítanák. A döntést perszer a budapestiekre bízza. Egy hete indított szavazást a főváros vezetése arról, hogy autómentes maradjon-e a Lánchíd, vagy visszaengedjék a gépkocsikat a Belvárosba.
A HírTV stúdiójában Wintermantel Zsolt elmondta, bízik benne, hogy a kiemelt helyen elterülő parkokat rendben fogják tartani és nem lesz méhlegelő
a terület.
De ez megint arra világít rá, hogy Karácsony Gergely látványpékségben működik, a kirakatba kiteszi a látványterveket, de érdemi munkát nem végez
- tette hozzá.
A politikus úgy látja,
a főpolgármester egy évvel a választás előtt kezd el kampányolni azzal a tervvel, amiben ő évek őta nem csinált semmit, ráadásul a költségvetésben nincs is rá fedezet (...) lehetett belőle egy jó Facebook-posztot csinálni.
Teljes beszélgetés: