A kormányoldal a korábbinál is nagyobb választási győzelme dacára is korrekt, kétharmad-egyharmados ajánlatot tett a parlamenti pozíciók elosztására. Vitályos Eszter elmondta, a a hétfői tárgyalás úgy alakult, hogy egyedül a DK-s Vadai Ágnes és Arató Gergely kért szót. A Fidesz által felvázolt javaslatra pedig úgy reagáltak, hogy szerintük az egy diktátum és visszavonulnak tanácskozási szünetre.
Tehát, az az ellenzéki összefogás, amelyik a kampányban egy listaként szerepelt, az most ne találja ki hirtelen, hogy ők hat különböző frakció és hat különböző pártot alkotnak
- tette hozzá.
A politikus rámutatott, egyébként a Mi Hazánk is azon az állásponton volt, hogy a bejutó listák arányában legyenek elosztva a lehetséges helyeket.
Arra a kérdésre, hogy ki mondja ki a döntő szót, Vitályos Eszter elmondta, mivel nem született meg a közös indítvány a házelnök fog javaslatot tenni és az ő indítványa fog dönteni.
Hír TV