2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Napi aktuális

Varga Judit: Ezek forognak most kockán

Az Európai Bírósági ítélet után is folytatódhatnak a politikai csaták Brüsszel és az Orbán-kormány között. A Napi aktuálisban Varga Judit igazságügyi miniszterrel beszélgettünk, aki szerint a gyermekvédelmi törvény miatt bünteti az Európai Bizottság Magyarországot.

  • Varga Judit: Ezek forognak most kockán

Varga Judit szerint az Európai Bizottság a választás előtt politikai nyomást próbál gyakorolni a magyar kormányra azzal, hogy nem utalja el a helyreállítási alap Magyarországnak járó részét. Az igazságügyi miniszter a Napi aktuálisban elmondta, hogy a 2511 milliárd forintos program jár a magyaroknak, a bizottságnak pedig jogszabály írja elő, hogy kössön szerződést. Varga Judit arról is beszélt, hogy április 3-án 12 év teljesítményéről is szavaznak az emberek.

Nekünk nincs más dolgunk, minthogy megvédjük az eredményeket és elmondjuk a magyar választópolgároknak, hogy mi forog kockán. Tizenkét évnek a teljesítménye és az a megkezdett út, ami hozott ilyen gyarapodást Magyarország számára, mint a családpolitikában, hogy megállítottuk a bevándorlást. Ezek forognak most kockán. Nekünk egyetlen egy fő szabály van a magyar választók akarata, érdeke Magyarország nemzeti érdekei

- tette hozzá az igazságügyi miniszter.

Teljes beszélgetés: 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!