Szekondlájf – Vetítő
Hír TV
2018. január 11., csütörtök 13:17, frissítve: csütörtök 13:18
Adás:
2018. január 8–12., hétfő–péntek 11.05
2018. január 15., hétfő 0.05
12 éven aluli nézőink számára nem ajánlott.
Január 8., Hétfő: Ezotérben (ismétlés)
Rendezte: Varga Ágota
„Közel száz dokumentumfilmmel, számos díjjal a hátam mögött az ezotéria világához ez idáig valahogy nem kerültem közel. Pedig egyre többeket érdekel. Médiumokat, kártyavetőket, grafológusokat, látót, asztrológusokat, auraelemzőt kérdeztem, hogy megtudjam, kik ők, mit tudnak, és azt is, hogy ki vagyok én. A kezdeti szkepticizmusom, majd meglepődöttségem után a találkozások során sok minden tisztázódott bennem. Kiderült, szinte mindent tudnak rólam: múltamat, jelenemet, esetenként a jövőmet is. Mindezt úgy, hogy a felvételt megelőzően nem ismertük egymást” – Varga Ágota.
Január 9., kedd: Riksaláz (ismétlés)
Rendezte: Somogyvári Gergő
Január 10., szerda: A Z hipotézis (ismétlés)
Rendező: Papp Ferenc
A Román Királyság, bár 1883 óta szövetség kötötte a központi hatalmakhoz, 1916. augusztus 27-én fegyveres erővel megtámadta Erdélyt. A területen csak feltöltésre váró, pihenő vagy ápolás alatt lévő hazai csapatok tartózkodtak. Más frontvonalakról átcsoportosított osztrák–magyar és német erőkkel sikerült kiszorítani a románokat Erdélyből. Az ellentámadás nyomán körvonalazódó teljes összeomlástól csak az orosz cári csapatok mentették meg Romániát. Ez a magyar történetírás által méltatlanul hanyagolt néhány hét bemutatása képezi a film gerincét.
Január 10., szerda: Málenkij robot Csepelen (ismétlés)
Rendezte: Csarnai Attila
Csepelről 1945 januárjában háromszáz férfit hurcoltak el kényszermunkára a Szovjetunióba. Főként bányákban dolgoztatták őket, a lágerben sokan meghaltak közülük, egyharmaduk sosem térhetett haza. A dokumentumfilmben megszólal a 93 éves Strein Oszkár is, a csepeli kényszermunkások közül a film forgatásakor már csak ő volt életben.
Január 11., csütörtök: Wireless (ismétlés)
Rendező: Pataki Szandra
Január 12., péntek: Szekondlájf (ismétlés)
Rendező: Szalay Péter
Morricone, Bill Gates és Tarantino Pilisszentivánra tévedt… Az egész élet nem egy szürrealitás? Olyan világot alkot, amilyen programot betöltesz hús-vér szereplőkkel. Az élet egy piszok kemény játék, csak jó a grafikája.
Január 14., vasárnap: Mozgóképregény – A Korbuly család XX. százada I.
Rendező: Péterffy András