2018. november 17.,
szombat, Hortenzia, Gergő napja

Emelhető lenne a mezőgazdaság teljesítménye – Soroló

Hír TV

2018. szeptember 13., csütörtök 14:07, frissítve: csütörtök 14:08

A magyar mezőgazdaság teljesítménye ésszerűbb szervezéssel, a meglévő adottságok jobb kihasználásával legalább 30-40 százalékkal emelhető lenne – nyilatkozta a Sorolónak Farkas Sándor az agrárminiszter helyettese. Konkrétumként említette például a több százezer hektárnyi most kihasználatlan legelő „munkába fogását”, akár külföldi beszerzésekkel a tenyészállat állomány színvonalának emelését, a gazdaságosabb, magasabb minőségű fajták előtérbe kerülését. A sertéságazatról elmondta, hogy az afrikai sertéspestis járvány okozta bizonytalanság miatt az utóbbi hónapokban csökkent az egyedszám és a jól működő hazai állategészségügyi szervezetnek köszönhetően a haszonállatok között még nem fordult elő megbetegedés.

Szövetkezetben költségtakarékosabb és eredményesebb a szürke marhát is tenyészteni. Ez bizonyítja a Hortobágy melléki 8 gazda összefogása. Ők csak tenyészállatot értékesítenek, a többi részét a gulyának saját szervezeten belül tőkehúsként avagy feldolgozott húskészítményként értékesítik.

Adás:
2018. szeptember 15., szombat 07.30.
2018. szeptember 16., vasárnap 03.40.
2018. szeptember 16., vasárnap 06.30.
2018. szeptember 18., kedd 12.30.
2018. szeptember 19., szerda 03.40.
2018. szeptember 22., péntek 03.40.