2020. december 3.,
csütörtök, Ferenc, Olívia napja

Szentkirályi Alexandra: Az operatív törzs javaslatától függenek a szigorítások

Hír TV

2020. július 9., csütörtök 19:55

Ma este ülésezik az operatív törzs, az ő javaslatuk alapján a kormány szigorúbb járványügyi intézkedéseket hozhat - mondta el Szentkirályi Alexandra a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A kormányszóvivő arra is kitért a beszélgetés során, hogy gyermekvédelmi munkacsoport alakult Kocsis Máté vezetésével a Kaleta-ügy kapcsán.

Újra nő a koronavírus-fertőzöttek száma a környező országokban. Magyarország akár napokon belül korlátozhatja a határforgalmat – többek között erről is szó esett a csütörtöki Kormányinfón. Elsősorban utazási korlátozásokra kell számítani - tette fel a kérdést Szentkirályi Alexandrának Velkovics Vilmos műsorvezető.

Magyarországon még mindig nagyon jól alakul a járványhelyzet, hiszen itt még mindig csökken az aktív fertőzöttek száma, míg a környező országokban, kedvelt nyaralási célpontoknál nagyon meglódultak a számok

– mondta el a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra megjegyezte, hogy az operatív törzs ma este is ülésezik, a kormány pedig a tegnapi ülésén részletesen áttekintette a jelenlegi helyzetet.

A kormányülésen arra jutottak, hogyha az operatív törzs azt javasolja, akkor szigorúbb intézkedéseket vezetnek be

– hangsúlyozta. A kormányszóvivő hozzátette, hogy az elmúlt hetek legtöbb friss eseténél külföldi kapcsolatokat tártak fel.

A beszélgetés során érintették a Kaleta-ügyet is. Szentkirályi Alexandra ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a kormány kész szigorítani a jelenlegi Btk.-n is,

„hiszen mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy a gyermekeink testi-lelki egészsége megmaradjon”

– húzta alá a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra kitért arra is, hogy Kocsis Máté frakcióvezető irányításával egy gyermekvédelmi munkacsoport jött létre, amely áttekinti ennek a bűncselekménynek a szabályozását, és javaslatot fog arra tenni, hogy a pedofíliát a jövőben miként büntessék szigorúbban.

Végül érintették a rövidtávú lakáskiadások ügyét is.

Teljes beszélgetés:

Gulyás Gergely: Nem zárható ki, hogy szigorúbb lépések kellenek majd

Hír TV