2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Magyarország élőben

Szanyi Tibor: Az igazán baloldali érzelműek inkább nálunk landolnak

Felfüggesztette Molnár Gyula párttagságát az MSZP országos elnöksége. A párt korábbi elnöke szombaton, Dobrev Klárával együtt jelentette be, hogy a DK jelöltjeként indul az előválasztáson és ha nyer, a DK parlamenti frakciójába fog beülni. Földi-Kovács Andrea vendége Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Mozgalom alapítója volt a Magyarország élőben című műsorunkban.

  • Szanyi Tibor: Az igazán baloldali érzelműek inkább nálunk landolnak

"Hívtuk Molár Gyulát is, de eddig még nem kívánt élni a megszólalás lehetőségével. Szanyi Tibort viszont eljött, aki igen sarkosan fogalmazott a Facebookon a döntéssel kapcsolatosan. Miért?"

- kérdezte Földi-Kovács Andrea.

"Ez már egy nagyon régi történet, és azt kell mondjam, hogy most már ez végjáték, ami az MSZP-n belül zajlik."

„2018-ban azért hagytam ott az MSZP-t, mert a belső viszonyok, a politikai korrupció számomra elviselhetetlen magasságba szöktek. (…) Szerintem rossz döntés, hogy kidobálják az emblematikus figurákat."

- hangzott el a Magyarország extrában Szanyi Tibortól.

Teljes beszélgetés:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!