2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Magyarország élőben

Szánthó Miklós: A nyugat-európai életet a politikai korrektség már felzabálta

A Hír TV Magyarország élőben című műsorának Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója volt a vendége.

  • Szánthó Miklós: A nyugat-európai életet a politikai korrektség már felzabálta

Az Európai Néppárt megújítása érdekében küldött állásfoglalást a pártcsalád tagjainak Orbán Viktor. A memorandumban, amelyet Novák Katalin hozott nyilvánosságra Facebook-oldalán többek között az áll, hogy az EPP a keresztény jobboldalról baloldali irányba csúszó pártszövetség lett és az ellenfelekkel szemben már nem kínál vonzó alternatívát. A Fidesz éppen azt javasolja a tagpártoknak, hogy az EPP váltson irányt és terelje egy közösségbe a jobboldali, nemzeti irányultságú pártokat.

Milyen feltételek mellett lehet sikerre számítani? Ha már arról van szó, hogy visszataláljon az EPP arra az útra, amin elindult. Miniszterelnök úr teljesen egyértelművé tette azt, hogy a jövő szempontjából, erről beszélt az évértékelőjében is, a keresztény-konzervatív értékek melletti kiállás a hosszútávú sikernek a záloga – kérdezte Velkovics Vilmos, műsorvezető.

Én nagyon szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. A helyzet az az, hogy egyik percről a másikra ez a változás nem fog végbemenni, ahogy az EPP és az egész nyugati politikumnak a változása sem egyik percről a másikra történt meg. Az amúgy néppárti berkekben született szakirodalom is leírja, és egy idézőjelbe téve köztudott igazság az, hogy az európai jobboldal általánosságban már a II. világháború után azzal a problémával szembesült, hogy a II. világháború tragédiája és iszonyata, borzalma miatt egy kényszerzubbonyt kellett magára öltenie. Nevezetesen azt, hogy nem vallhatta meg az európai kereszténydemokrácia vagy jobbközép oldal a valódi konzervativizmusát és jobboldaliságát, mert nyilvánvalóan ott volt az a veszély, hogy a politikai ellenfelei akkor azonnal fasisztának, nemzeti szocialistának vagy nacionalistának bélyegzik őket.

Hátrányba kerültek volna- tette hozzá Velkovics Vilmos.

Igen, mert nyilvánvalóan az volt a történelmi interpretáció, hogy végső soron a keresztény-konzervativizmustól a náci rémtettekig egy egyenes út vezetett vagy legalábbis a jobbközép-konzervatív oldal hallgatólagosan részt vett ebben, ami egy téves interpretáció. Nyilvánvalóan, ami a keresztény gondolattól távol áll akkor az a nemzeti szocializmus. Már a kezdetektől fogva a II. világháború után volt egy olyan nyomás a jobbközép pártokon, hogy nem merték erőteljesen megvallani a különböző társadalmi kérdésekben a konzervatív politikájukat.  Ahogy jöttek elő lépésről-lépésre a modern kor újabb és újabb kihívásai, például a migráció vagy a multikulturalizmus,  azt érezték, hogy ezekben a témákban nagyon finoman kell fogalmazniuk.  Ha egy az egyben szembeszállnak ezekkel, akkor fasisztának bélyegzik őket, és szépen lassú víz partot mos alapon az összes témában ezt a játékot játszották el. Ennek a szummája lett az végül, hogy főleg a Benelux és a skandináv néppárti tagpártok, de azért a németek is döntő többségben már a meghatározó ügyekben sokkal közelebb állnak egy szociáldemokrata vagy liberális pártszövetségéhez, mint a konzervatív-keresztény alapítóatyák eszmeiségéhez. 

-          válaszolt Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!