2023. 12. 05. Kedd Vilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 20:55

Magyarország élőben

Szabó Attila: Azok hívását várják, akik közvetlen nem tudnak a hozzátartozójukkal beszélni

Csökken a koronavírusjárvány terjedési sebessége és kevesebb új covid-beteget regisztráltak az elmúlt 24 órában Magyarországon. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hamarosan vége a második hullámnak. Szakértők szerint a mostani állapot akár még hetekig is eltarthat. Várhatóan 2021 első negyedévében kezdődhet az oltás, ami igazi áttörést hozhat a védekezésben. Addig viszont a fertőzött betegeket gyógyítani kell. Mivel szeptember óta az összes egészségügyi intézményben látogatási tilalom van, így a kórházaknak az is plusz kihívást jelent, hogy a hozzátartozók friss információkat kapjanak a szeretteikről. A Semmelweis Egyetemen már működik egy COVID- információs vonal A Hír TV Magyarország élőben extra műsorának Szabó Attila klinikai rektorhelyettese volt a vendége, aki beszélt többek között az információs vonal működéséről is.

  • Szabó Attila: Azok hívását várják, akik közvetlen nem tudnak a hozzátartozójukkal beszélni

Szabó Attila közölte, hogy a kezdetektől fogva látogatási tilalom van, így a hozzátartozók nem tudják közvetlenül felvenni a kapcsolatot a hozzátartozóikkal. Leginkább a speciális betegségben szenvedők, illetve az idősek esetén jelent ez nagy problémát. Mindenkit érdekel, hogy van a hozzátartozója, a betegek gyógyításába, pedig beleértik azt is, hogy mindenféle információt biztosítsanak mind a beteg, mind a hozzátartozóik számára. Járványtömböket hoztak létre, itt kezelik a betegeket.

Egy központi szám van, ahol először általános információkat kaphatnak, ami után lehet kiválasztani a megfelelő járványtömböt, ahol már diszpécserrel lehet beszélni, a délutánok azok az időpontok, amikor a kezelőorvosok is elérhetőek. A rektorhelyettes közölte, leginkább azok hívását várják, akik közvetlen nem tudnak a hozzátartozójukkal beszélni telefonon és egyben felszólított mindenkit, hogy a hívás előtt gondolják át mit szeretnének kérdezni és legyenek ott az azonosításhoz szükséges személyes adatok. Csak a legközvetlenebb hozzátartozók telefonálhatnak.

A jelenlegi vírushelyzetről Szabó Attila elmondta, most egy platófázisnál lehetünk, de ha az intézkedéseket fenn tudjuk tartani, akkor a platófázis után elindulhat a csökkenés, de ennek idejét hetekben kell mérni.

Kapcsolódó:

Operatív Törzs: Az oltakozás nem a regisztráció sorrendjében történik majd

 

Hír TV

További epizódok

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

A Magyarország élőben vendégeként Szanyi Tibor a Kádár-tervről és az ellenzéki összefogásról beszélt. 2021. szeptember 10.
Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek

Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek

A Magyarország élőben vendége Deutsch Tamás fideszes ep-képviselő volt. 2021. szeptember 10.
Csizmazia Gábor: 2001. szeptember 11-e alapvetően megváltoztatta az amerikai társadalom gondolkodását

Csizmazia Gábor: 2001. szeptember 11-e alapvetően megváltoztatta az amerikai társadalom gondolkodását

A Magyarország élőben vendége Csizmazia Gábor, a NEK Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének munkatársa volt. 2021. szeptember 10.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!