2020. december 3.,
csütörtök, Ferenc, Olívia napja

Senkit sem fertőzött meg koronavírussal a megvádolt rektor

2020. június 19., péntek 18:56

Senkit sem fertőzött meg Rovó László – erről a Szegedi Tudományegyetem rektora Magyarország élőben című műsorunkban beszélt annak kapcsán, hogy lezárult az ellene indított etikai vizsgálat, ami azért indult, mert márciusban elkapta a koronavírust, majd megvádolták, hogy karantén helyett műteni ment. A most lezárult vizsgálat végén kimondták, hogy az orvos nem követett el etikai mulasztást.

Nem csak a személyét, hanem a Szegedi Tudományegyetem vezetőségét is támadták, ami pedig nagyon komoly etikai problémát vetít vissza a másik oldalra is Rovó László közlése szerint.

Földi-Kovács Andrea felvetésére, hogy az ellenzéki sajtóorgánumok hangzatos című cikkekben számoltak be arról, hogy a rektor mennyi embert fertőzött meg, Rovó László elmondta a kontaktuskutatás alapján egyetlenegy embert sem kapta el tőle a koronavírust.

Az etikai vizsgálat megállapította, hogy a rektor dél-tiroli utazásának semmilyen köze nem volt a betegségéhez, semmilyen jogszabályt, törtvényt nem szegett meg, nem veszélyeztette a kollégáit és nem fertőzött meg senkit. gyakorlatilag az összes olyan állítást, amit ellene felhoztak azokat a vizsgálat megcáfolta.

Arra a kérdésre, hogy történt-e bárki részéről bocsánat, vagy helyreigazítás, Rovó László elmondta, hogy nem tud ilyenről.

Teljes beszélgetés:

HírTV