2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Magyarország élőben

Rusvai Miklós: A legjobbak közül való ez a vakcina

Az orvosok szerint heteken belül csökkenhet a napi fertőzöttek száma Magyarországon. Sokan úgy számolnak, hogy a járvány második hulláma már platón van, ha betartjuk a szabályokat, akkor januárban már a mostaninál is kevesebb covidos beteg ellátására lesz szükség. A járvány lassulását a vakcina is segíti majd, amely várhatóan még idén megérkezik, de a lakosság tömeges oltása majd 2021-ben kezdődhet meg. A vakcináról és az azzal kapcsolatos részletekről Rusvai Miklós, virológus beszélt a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorában.

  • Rusvai Miklós: A legjobbak közül való ez a vakcina

A virulógus elmondta, hogy jelenleg a Pfizer vakcinája halad élen a versenyben, mind az USA-ban, mind Európában jól áll az engedélyeztetési folyamatban, a lakosság oltása december végével – januárral megkezdődhet. Rusvai Miklós kijelentette:

A legjobbak közül való ez a vakcina, én is habozás nélkül oltatnám magamat, akár már holnap.

 A szakember az oltási regisztrációt szorgalmazta, hiszen a jelentkezéssel elősegítjük az oltási folyamat megtervezését, amely logisztikai szempontból is jelentős feladat lesz. A vakcinák ampullás formában érkeznek majd, tálcás kiszerelésekben, melyeket -70 fokra hűtenek, amint a vakcina kikerül erről a hőmérsékletről 5 napig őrzi meg hatásosságát. Rusvai Miklós közölte, eddig 12.000 mutációját találták meg a vírusnak, azonban eddig úgy tűnik a vakcina tökéletes védelmet biztosít majd mind ellen. Az oltóanyag beadását azok számára is ajánlja a virulógus, akik már átestek a megbetegedésen, hiszen ezáltal még erősebben tud a szervezet védekezni a vírussal szemben.

Kapcsolódó:

Operatív Törzs: Mindenki tartsa be a bevásárlások során a járványügyi intézkedéseket!

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!