2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Pálffy Ilona: A polgármesterekre és főpolgármesterre leadott eredményekről már este nyolc órától közölnek adatokat

A Nemzeti Választási Iroda elnöke elmondta: a polgármesterekre és főpolgármesterre leadott eredményekről már este nyolc órától adatot fog közölni az NVI. A Hír Televízió választási műsora 18 órától figyelemmel kíséri az eseményeket.

  • Pálffy Ilona: A polgármesterekre és főpolgármesterre leadott eredményekről már este nyolc órától közölnek adatokat

Tegnap 16 órakor befejeződött az átjelentkezés, több mint 29 ezren jelezték, hogy lakóhelyüktől távol szeretnék leadni szavazataikat. Ez jóval magasabb szám, mint öt évvel ezelőtt – tájékoztatott Pálffy Ilona a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Arra a kérdésre, hogy lehetnek-e olyan problémák - hosszú sorok - mint az országgyűlési választásokon voltak Pálffy Ilona a következőket válaszolta:

„Nincsenek kijelölt szavazókörök az átjelentkezésnél, tehát lényegében mindenki tartózkodási helye szerinti címhez tartozó szavazókörbe fog elmenni. Az országgyűlési képviselőválasztásnál kijelölt szavazókörök voltak és csak abba az egybe lehetett menni.”

Abban az esetben, ha valaki nem jelentkezett be nemzetiségiként, akkor három szavazólapot fognak kapni Budapesten. Egy főpolgármester választásra szólót, egy kerületi polgármesterre és egy kerületi képviselő-testületi tagokra vonatkozót.

„Egy megyei jogú városban kettőt kapnak csak, ők szerencsések, ők nem választanak megyei közgyűlési tagot. Egy polgármesterre és egy egyéni választókerületi képviselőre kapnak szavazólapot. Van még az egyéb tízezer lakos feletti, de nem megyei jogú város, ott hármat kapnak, mert ők szavaznak a megyei közgyűlés tagjaira is. Van a tízezer lakos alatti település, ahol pedig úgynevezett egyéni listás szavazólapot kapnak a választópolgárok, tehát egy listán van rajta az összes jelölt, aki képviselő-testületi tagnak jelentkezett. Itt lesznek ilyen horrorisztikus nagy szavazólapok. 49 jelölt van Békés megyében például.”

Pálffy Ilona hozzátette:

„A szavazatszámláló bizottságoknak nehéz munkájuk van, mert nem úgy mint az uniós választásnál, hogy egyetlen egy szavazólapot kellett megnézni és ott az igen nemet kellett összeszámolni. Itt minimum hármat. Nagyon sok helyen nemzetiségi választás is van és minden szavazókörben szavazhatnak a nemzetiségiek. A XIV. kerületben is van olyan, ahol egy szavazókörben százhúsz, száznegyven, százötven nemzetiségi szavaz és különböző, tehát tizenegyféle nemzetiségi. Ők hat szavazólapot fognak kapni. A szavazatszámláló bizottságoknak szét kell válogatni a nemzetiségi borítékokat és az önkormányzati választásra szóló szavazólapokat és elkezdik megszámolni. Mi azt kértük mindenütt, hogy a polgármesterre vonatkozó szavazólapokat számolják először össze, illetve a főpolgármestert.”

A polgármesterekről és a főpolgármester személyéről így viszonylag gyorsan, már este nyolc órától tud adatokat szolgáltatni a Nemzeti Választási Iroda.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik  meg:

Hír TV 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!