2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Magyarország élőben

Novák Katalin: Alaptörvény-módosításra készül a kormány a családok védelmében

Az anya nő, az apa férfi, ez a legfontosabb alaptétele a családok védelméről szóló Alaptörvény-módosításnak. Novák Katalin családokért felelős miniszter volt Földi-Kovács Andrea műsorvezető vendége Magyarország élőben című műsorunkban.

  • Novák Katalin: Alaptörvény-módosításra készül a kormány a családok védelmében

„Az Alaptörvény-módosítására is éppen emiatt a rendkívüli helyzet miatt volt szükség, hiszen most, amikor rendkívüli jogrend szerint éljük az életünket és most már nem először az idei évben, hanem másodszorra, akkor derül ki az, hogy milyen az alaptörvényi szabályozása mondjuk a rendkívüli jogrend időszakának vagy éppen egy veszélyhelyzetnek vagy egy háborús helyzetnek. Tehát lehetnek még olyan fenyegetések, mint amilyen a koronavírus-járvány, sőt ennél súlyosabb fenyegetések is lehetnek egy ország életében és a mostani helyzet világított rá arra, hogy ennek a szabályozása az nem elég korszerű vagy nem illeszkedik eléggé a realitáshoz. Ez volt az alapja az Alaptörvény-módosításnak, ezért vált szükségessé. (…)”

- hangsúlyozta Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter.

„Nem is gondoltuk volna, nem csak én személyesen, hanem azt hiszem, hogy a többség nem gondolta volna azt, még csak néhány évvel ezelőtt sem, hogy bizony ezek a kérdések itt dörömbölnek a mi ajtónkon.”

- mondta a családok, a gyermekek és a házasság intézményének védelme kapcsán Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter.

„Az most tény, hogy az hogy egy édesanya nő, az édesapa férfi, az hogy a házasság egy férfi és egy nő kölcsönös elhatározásán, szabad akaratán alapuló szeretetkapcsolat, melyek számunkra teljesen természetes dolgok vagy azt, hogy egy kislánynak joga van ahhoz, hogy kislányként nőjön fel, egy fiúnak ahhoz, hogy fiúként, ezek ma olyan dolgok, amelyek a világ számos részén már nem természetesek, amit megkérdőjeleznek és mi ezért is szeretnénk egy ilyen szintű védelmet adni a magyar családoknak, hogy ez ne legyen Magyarországon és ne is lehessen kérdés. Ezek az evidens dolgok.”

- hangsúlyozta Novák Katalin.

A gyermekek felnövése során rájuk váró veszélyekről, valamint a családokat fenyegető veszélyekről is beszélt Magyarország élőben című műsorunkban Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter.

„Arról van szó, hogy itt van egy olyan vizsgálat, minden esetben az örökbefogadásnál, amely környezettanulmányról is szól, amely hosszas elbeszélgetésről szól, házaspárok esetében is, egyedülálló örökbefogadásra váró személy esetében is. Egy ilyen szakvélemény alapján kell egy döntést hozni.”

- jegyezte meg a családokért felelős miniszter.

„Azért, mert ez valakinek nem tetszik, azért engem máglyára küldeni vagy azért egy másik emberre ilyen szóhasználattal élni, ez számomra alatta van, nagyon masszívan alatta van annak a színvonalnak, amivel szerintem bármilyen formában egymással párbeszédet érdemes kezdeményezni.”

- mondta Novák Katalin, Homonnay Gergely gyurcsányista influencer megnyilvánulását illetően.

Jövő év júliusától a világon egyedülálló magyar családpolitikának és a csecsemőgondozási díj emelkedésének köszönhetően akár az is előfordulhat, hogy egy mostanában gyermeket vállaló édesanya, jövő év júliusától akár közel 90 ezer forinttal kaphat majd több fizetést, mint eddig kapott volna.

Ennek részleteiről tekintsék meg teljes műsorunk:

Kapcsolódó anyagok:

Jövő júliustól emelkedik a csecsemőgondozási díj

„Náci féregnek” nevezte a családügyi minisztert a Gyurcsány-párti influencer

Orbán halálát kívánja a gyurcsányista influenszer

A kormány benyújtotta a családok védelmét szolgáló Alaptörvény-módosítást

Novák: A juttatást már igénybe vevőknek is emelkedik a csed összege júliustól

Novák Katalin: minél több a gyermek, annál több a családtámogatás

Gajdics Ottó: Apa, anya, fiú, lány

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!