2020. július 4.,
szombat, Ulrik napja

Szlávik: Várják a gyógyulást az iráni hallgatók

Hír TV

2020. március 5., csütörtök 19:54

Gödöllőn és Budapesten tanul az a két iráni egyetemista, akiknél már kimutatták a fertőzést. A rendőrség most azon dolgozik, hogy feltárja, kikkel találkozhattak a diákok. A Hír TV Magyarország élőben című műsorában élőben kapcsolták Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát, míg Szlávik János infektológus főorvos a stúdióban számolt be a jelenlegi magyarországi koronavírus helyzetről.

100 ezerhez közelít a világban a koronavírusos fertőzöttek száma. Idehaza jelenleg két fertőzöttről tudni. Földi Kovács Andrea Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát arról kérdezte, miként értesültek arról, hogy iráni hallgatójuk nem egészséges.

Prof. Dr. Merkely Béla elmondta, hogy a negyedéves gyógyszerész hallgató február 22-én érkezett meg, már 23-án jelentkeztek nála az első tünetek. A callcenter hívta fel arra a figyelmét, hogy keresse fel a Dél-pesti Centrumkórházat. A hallgató aznap nem ment be a kórházba, viszont felkereste az egyetem üzemorvosát hétfőn reggel. A doktor nő már az enyhe tünetek alapján sejtette, hogy koronavírusos beteggel lehet dolga, és javasolta a vírus kimutatását. Másnap ezt Szlávik főorvos úrnál megtörtént, és igazolták a pozitív mintát – hangzott el.

Az egyetem rektora arról is beszélt, hogy folyamatosan zajlik annak a feltérképezése, hogy a hallgató a Magyarországra való visszatérése és a vírust kimutató vizsgálat között kikkel érintkezett. Amiről az egyetem biztosan tud, hogy a 16 fős, negyedéves külföldi hallgatókat felölelő csoportban mozgott leginkább, négy napon bent volt az egyetemen. Merkely Béla kiemelte, hogy ezeket a kapcsolatokat sikerült feltérképezni, a megfelelő kontaktokat a rendőrségnek, a Belügyminisztériumnak és az operatív törzsnek biztosították. Mindezeken túl a csoportot oktatókat is megkérték arra, hogy maradjanak otthon 14 napig, a külföldi hallgatóknak pedig távoktatást biztosítanak – hangzott el.

Az egyetem a megelőzés érdekében lemondott több hétvégi és jövő heti programot is.

A műsorvezető az élő kapcsolást követően Szlávik Jánosnak már azt a kérdést tette fel a stúdióban, hogy hogy van a két iráni fiatal.

A főorvos arról számolt be, hogy az egyik fiatalembernek csak enyhe tünetei vannak, míg a másik fiatal most már teljesen tünetmentes, még hőemelkedése sincs. Most mindketten várják a gyógyulást – tette hozzá. Majd megjegyezte, hogy egy koronavírusos beteget akkor lehet gyógyultnak tekinteni, ha a mintáiból sorozatosan negatív eredmény származik. Egyelőre a két férfinek még pozitívak az eredményei, még jó pár napnak el kell ahhoz telnie, hogy elhagyhassák a kórházat.

Mint kiderült mindkét fiatalnak van párja, felesége, az egyikőjük babát vár. Szlávik János ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy

a feleség vagy a barátnő szoros kontaktusnak számít, akikkel szemben szigorú intézkedéseket kell hozni, jelen esetben karanténba kell zárni, és 14 napig megfigyelés alatt kell tartani.

Egészen friss hír, hogy koronavírus gyanújával 15 japán turistát szállítottak a Szent László Kórházba. Mit lehet tudni erről a csoportról – tette fel a kérdést Földi-Kovács Andrea.

Az infektológus főorvos erre elmondta, hogy naponta többeket szállítanak koronavírus gyanújával a kórházba, és az orvosoknak kell eldöntenie, hogy valós veszély áll-e fent. A turisták esetében maga az ország az egyik rizikó, a csoport több tagjánál pedig köhögés, hőemelkedés jelentkezett, ezért jobbnak látta az őket ellátó orvos, hogy végezzék el náluk a szükséges vizsgálatokat, csak akkor hagyhatják el a kórházat, hogyha a mintáik negatívak lesznek.

Szlávik János szerint a következő néhány nap lesz a kritikus, amennyiben az esetek halmozódását nem észlelik, akkor olyan szempontból nincs már veszély. 

Teljes beszélgetés:

Orbán: Nekünk az emberélet, az emberek élete és biztonsága az első

15 fős japán turistacsoportot vittek be a Szent László Kórházba

Egy debreceni férfi a harmadik koronavírus-fertőzött Magyarországon

Hír TV