2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Menczer Tamás: Folyamatosan zajlanak a tárgyalások

A Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendége Menczer Tamás tájékoztatásért felelős államtitkár volt, aki a romániai határnyitásra vonatkozó kérdés kapcsán leszögezte, hogy nem szeretne esélylatolgatásokba bocsátkozni, mivel az felelőtlenség volna. Majd megjegyezte, hogy jelenleg is zajlanak a tárgyalások a korlátozó intézkedések enyhítéséről a körrnyező országokkal.

  • Menczer Tamás: Folyamatosan zajlanak a tárgyalások

Péntektől korlátozásoktól mentesen utazhatunk Horvátországba, eddig egyik határnyitás sem okozott negatív fordulatot a vírus terjedésében. Most emberek százezrei sóhajtottak fel, hogy újra lehet Horvátországba utazni, de mi lesz a román határral – tette fel a kérdést a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárának Velkovics Vilmos műsorvezető.

Menczer Tamás a beszélgetés elején leszögezte, hogy

jóslásokra és esélylatolgatásokra nem vállalkozik.

Majd  felidézte, hogy a koronavírus elleni védekezés első szakaszában Magyarország sikeres volt, de igaz ez a többi közép-európai országra is, és ez teszi lehetővé, hogy szigorú menetrend mellett enyhítéseket vezethessenek be, ilyen például a határnyitás is. Az államtitkár ezután megjegyezte, hogy bár számukra az emberek egészségének védelme áll, mégis szeretnék az életet visszavezetni a normális kerékvágásba.

A magyarok jelenleg karanténkötelezettség nélkül utazhatnak oda és vissza Ausztriába, Szlovákiába, Szlovéniába, Csehországba, Szerbiába, Németországból is hazatérhetnek karanténkötelezettség nélkül, és péntektől a fenti állítások igazak lesznek Horvátországra is. De a többi országgal is folyamatosan zajlanak a tárgyalások

– mondta el Menczer Tamás.

Az államtitkár kiemelte, hogy a biztonsági szempontokat kell elsősorban megvizsgálni, ezt követően „kettőn áll a vásár”, de ha az egyéb feltételek is adottak, akkor a mielőbbi intézkedésekben mindkét fél érdekelt. A körülmények gyorsan tudnak változni – hívta fel a figyelmet.

A beszélgetés során még kitértek arra, hogy a világ egyik legjobb lélegeztetőgépét gyártják Vácott, és az ellenzék veszélyhelyzet alatt tanúsított viselkedéséről is szót ejtettek.

Utóbbi kapcsán az államtitkár megjegyezte,

az elmúlt hetekben kialakult egy összefogás, amelyben a magyar emberek és a magyar kormány vett részt, ennek köszönhetően sikeres a védekezés. A magyar ellenzék viszont ebből kimaradt, kihúzta magát, de a helyzet ennél súlyosabb, mert az látható, hogy nem csak kihúzták magukat ebből az összefogásból, hanem ellendrukkereké váltak

- mutatott rá Menczer Tamás.

Teljes beszélgetés:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!