2020. november 26.,
csütörtök, Virág napja

Lomnici: Súlyos a felelőssége az ’56-os tömegrendezvények lázítóinak

Hír TV

2020. október 23., péntek 20:00

Összellenzéki demonstrációnak indult, végül egy párt sem vett részt Hadházy Ákos politikai akcióján. A független parlamenti képviselő a Közmédia épülete előtt tüntetett a sajtószabadságért, de a baloldal, részben a járványhelyzet miatt, nem vett részt az eseményen. Több ellenzéki politikus viszont ott volt a színművészetisek felvonulásán. A több ezres tömeg a Műegyetem elől indult és az Uránia Nemzeti Filmszínház elé vonult, ahol a felszólalók az egyetemi autonómia visszaállítását követelték. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány jogi szakértője volt Földi-Kovács Andrea műsorvezető vendége, Magyarország élőben című műsorunkban.

„Nagymamám mondta, amikor nem viselkedtem rendesen, hogy jó dolgomban ne tudok mit csinálni és sajnos ez a párhuzam jut eszembe, még akkor is, ha ezt sokan zokon veszik, akik most kint vannak.”

- mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, az SZFE tüntetők azon elképzelése kapcsán, hogy párhuzamot vonnak saját maguk, valamint az ’56-os forradalom és szabadságharc hősei között.

„Akik 2006-ban lábbal tiporták a gyülekezési jogot – most csak a jog oldaláról, ha nézem – azok most a tüntetések, demonstrációk nagy barátai. Az őszödi beszéd is arról szólt, hogy hagy tüntessenek, majd megunják, hazamennek. Tehát a gyülekezési jogot Gyurcsány Ferenc nem tiszteli, ha hatalmon van. Ellenzékből könnyű sok mindent mondani. Tehát ezért fontos, hogy a választók résen legyenek, mert az ellenzéki felelőtlenség olyan méreteket ölt, mint soha eddig az újkori vagy a szabad parlamenti választások utáni magyar történelemben. Ígérgetnek fűt, fát, megtagadják saját maguk, hazudoznak, sajnos azt kell, hogy mondjam össze-vissza. Amikor hatalmon vannak, akkor viszont szemkilövetés van, akkor a gyülekezési jog eltiprása van, akkor a véleménynyilvánítás visszaszorítása van. Ne feledkezzünk meg arról, hogy 2010-ig 90 százalékos médiauralma volt a baloldalnak és a liberálisoknak. Tehát ez a mai valóság, hogy két utat járhatnának a fiatalok.”

- hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

Teljes adás:

Kapcsolódó anyagok:

A járványhelyzet ellenére tüntetnek Budapesten

Az MTVA épületénél tüntettek Hadházy Ákosék

Célpont: 2006. október 23. – A szemkilövetések napja

Plusz-mínusz: Gyurcsány az ellenzék nagy terhe

Mától kötelező a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken is

Hír TV