2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Magyarország élőben

Lepsényi: Eddig a feltalálóink ötleteit értékesítették – most az újításaikból piacképes termékek lesznek

A Hír TV stúdiójában Földi-Kovács Andrea műsorvezető vendége volt Lepsényi István, a Valor Hungariae Zrt. vezérigazgatója, aki többek között a Magyarország élőben című műsorban azt a kérdést taglalta, hogy a magyarok kreativitására épít a kormány, amit a minap Palkovics László meg is erősített, amikor kijelentette: „okos Magyarországot építünk”. Az adásban elhangzott, hogy a magyar kormány gazdaságpolitikáját a saját fejlesztésű termékekre alapozza, és a stúdióbeszélgetés alatt az is kiderült, miért gazdagodik Európa azzal, ha a magyarok a jövő nyertesei lesznek. Ugyanakkor a magyar találmányok piacra jutásáról is beszélt a Valor Hungariae Zrt. vezérigazgatója.

  • Lepsényi: Eddig a feltalálóink ötleteit értékesítették – most az újításaikból piacképes termékek lesznek

Új egyetemi innovációs központ jön létre Budapesten – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A kormány célul tűzte ki, hogy a high-tech technológiákat a hazai szakemberek ne csak működtessék, hanem világszínvonalú fejlesztéseket is végezzenek. Az innovációs és technológiai miniszter úgy fogalmazott:

„Tudjunk hozzátenni ehhez a technológiához, akár a technológiához, akár a termékekhez, és valóban Magyarországon történjenek olyan fejlesztések, ami világszínvonalú. Ebben sem állunk nagyon rosszul, hiszen, ha visszanézünk, az elmúlt néhány évben több olyan beruházás érkezett Magyarországra, ami tulajdonképpen már nem is kapcsolódik gyártáshoz, hanem azért jöttek ide cégek, mert Magyarországon olyan tudás áll rendelkezésre, amitől már önmagában kutatóközpontot lehet működtetni."

Már a magyar kormány is deklarálta, hogy a fejlesztésekből minél nagyobb részt szeretne kivenni a nemzetközi színtéren is. Külön minisztériumot is kapott a terület – mondta bevezetőjében Földi-Kovács Andrea, aki megkérdezte:

„Az ön által vezetett háttérintézmény hogyan veszi ki a szerepét ebből a folyamatból?”

Válaszában Lepsényi István kifejtette:

„Manapság világosan látjuk, hogy a fejlődésnek a motorja az innováció. Az a célkitűzésünk, hogy minél több innováció ne csak ötlet legyen, hanem megvalósuljon. Az elképzelés az, hogy egy ötletből gyártott, értékesített terméket kell csinálni és a Valor Hungariae-nak az a feladata, hogy megnézze az ötletet és végig kísérje azon az úton, amíg odáig nem jut, hogy értékesített termék, magyar hozzáadott érték jelenik meg abban a termékben”

– szögezte le a vezérigazgató, aki elmondta azt is, hogy egy „rendkívül széleskörű kapcsolatrendszert” építettek ki, „az egyetemi innovációs központok tudják biztosítani azokat az ötleteket, amelyek a diákoknál, tanároknál képződnek”. Csak ebből a bázisból évente legalább tízezer ötlet születik.  „Ez egy nagyon szép lehetőség”, a „magyarok kreatívok” – tette hozzá a szakember, majd úgy folytatta: a lényeg, hogy az ötletek ne vesszenek el.

A szabadalmazástól a termék értékesítéséig egy nagyon hosszú folyamat – húzta alá Lepsényi István, majd elmagyarázta:

„Ez egy labirintus, mikor kihez, hova kell fordulni. Honnan lehet pénzt kapni, honnan lehet segítséget kapni.”  

Azt szeretnénk, hogy az eddigi gyakorlattal szemben ne az ötletet értékesítsék, hanem az ötletből idehaza lehessen termék, amit később értékesíteni lehet, és a magyar GDP-ben érezhető értéket képviseljen.

„Bármikor bejöhet hozzánk egy magyar feltaláló”

– húzta alá a Valor Hungariae Zrt. vezérigazgatója.

Hír TV

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!