2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

„Kommunisták elöl menekültünk, most terroristák elől menekülünk”

Diktatúra, hiperinfláció, nyomor. Naponta ezrek hagyják el Venezuelát a kilátástalanság miatt. A Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendége volt Balthazár István egykori gyártulajdonos, aki 62 év után költözött vissza Magyarországra.

  • „Kommunisták elöl menekültünk, most terroristák elől menekülünk”

Kommunisták elől menekültek, és most egy terrorista és kábítószercsempész kormány üldözött el minket: így összegezte történetét Baltazár István, aki 62 év után volt kénytelen elhagyni választott hazáját.

Pár éve azonban már érlelődött a döntés a venéz-magyar Baltazár családban, hogyha nem javul a helyzet, lépni kell. Az infláció 1.600 000 volt. A gyilkosságok nőnek, tavaly háború nélkül 26 ezer gyilkosság történt az országban. Se kórházak, se gyógyszerek semmi. Nem volt biztonságos– ecsetelte a helyzetet, aki hazánkban nyolc éve járt először 10 napra, lányai pedig a Balassi Intézet révén egy 3 hetes táborában ismerték meg hazánkat.

Nem volt nehéz a család számára a döntés, bár egzisztenciájuk ott maradt: a ház, két kocsi, üzem, barátok eltűntek. Arra a kérdésre, hogy magyar vagy venezuelai identitású-e Baltazár István válasza az volt, hogy mindkettőre egyformán büszke. 

Feleségének ottani, 100 tagú családjából 40 fő már elment, és ezek az arányok az ország egészére kivetíthetőek. Tavaly 4 millió ember ment el Venezuelából, akiknek 70% Argentina, Chile, Equador és Brazilia felé vették útjukat. Kevesen jutnak el Mexikóba még kevesebben az USA-ba, Európa felé pedig főleg Spanyol és Olaszország felé áramlanak kevesen.

A venezuelaiak összetartását jelzi, hogy a Baltazár család beilleszkedését itthon olyan venézek segítik, akiknek nincs ugyan közük a magyarsághoz, hanem évtizedekkel ezelőtt jöttek ide dolgozni. Az ő társaságuk, a "Venezuela Mire" nagyon sokat segített a családnak, így most március 15-én velük együtt ünnepelnek a hazatérők. A "Disszidensek Csoport" pedig olyan személyekből áll, akik a világdiaszpóra szülötteiként úgy döntöttek visszatelepednek hazánkba. Az ő sorsukról most könyv is készül.

Baltazár István szerint bár érik a változás második hazájában, két generáció kell ahhoz, hogy olyan lehessen az ország, mint 20 évvel ezelőtt. Politikai kérdésekbe nem akart bocsátkozni, de hálás a magyar kormánynak és leginkább az itteni népnek, hogy engedték visszajönni őket. Nyitott karral fogadtak és szeretnek minket, nem panaszkodhatok általánosságban

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!