2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Huth Gergely: Nyilvánvaló, hogy egy hajtóvadászat folyik ellenünk

Törölték a Pesti Srácok Youtube csatornáját. Egy héttel ezelőtt a Google a gyermekek szexuális zaklatásának ábrázolását tiltó szabályára hivatkozva előzetes tájékoztatás nélkül törölte a hírportál hét éven át feltöltött mintegy hétszáz videóját. A cég nemzetközi központja hiába győződött meg utólag arról, hogy a Pesti Srácok nem szegett szabályt, azóta véglegesítette a Youtube fiók törlését. Múlthét vasárnap szerzői jogok megsértésére hivatkozva törölték Gyurcsány Ferenc csatornáját is, de a Google a DK elnökének fiókját egy nap alatt helyreállította. A PS perel, kiadójuk precendens-értékű polgári peres és fogyasztóvédelmi eljárás során szeretné bebizonyítani igazát.

  • Huth Gergely: Nyilvánvaló, hogy egy hajtóvadászat folyik ellenünk

„Egy egészen friss fejleménnyel érkeztél ide a stúdióba. Ugye azóta létrejött egy új Youtube csatorna, amit most ismét letiltottak, jól hallom?”

– kérdezte Földi-Kovács Andrea műsorvezető.

„Igen, néhány órával ezelőtt az új Youtube csatornánkat is törölték. Isten tudja miért, nyilvánvaló, hogy egy hajtóvadászat folyik ellenünk, vagy a Google vezetői most már mindenképpen győztesre szeretnénk vinni ezt a meccset a részükről. Semmi okuk nem volt." 

 – válaszolta Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője.

„Mi volt egészen pontosan a konkrét apropó, tehát a letiltás oka. Mit csináltatok?”

-          kérdezte a műsorvezető.

„A konkrét apropó és nagyon-nagyon elgondolkodtató mindenki számára, aki hozzám hasonlóan Gmail levelezést használ. Ugyanis nálunk az a szokás, hogy amikor a vágó elkészül egy videóval, feltölti zárt állapotban a Youtube csatornára és eljuttatja Gmailen a szerkesztőnek, hogy elkészültem, nézd meg! Ennyi történt és nem sokkal később ugye törölték is a teljes csatornánkat.”

-          felelte Huth Gergely.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!