2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Magyarország élőben

Horváth Ildikó: 2018 év végéhez képest 2022-re 72 százalékkal több alapbérük lesz az ápolóknak

A Hír TV Magyarország élőben című műsorának Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár volt a vendége, akivel Földi-Kovács Andrea műsorvezető arról beszélgetett, hogy emelt fizetést kapnak a védőnők, akik immáron bekerültek a szakdolgozói bértábla hatálya alá. Téma volt továbbá, hogy folytatódik a béremelési program az egészségügyben. Az adásban elhangzott: hatezerrel több orvos dolgozik ma, mint 2010-ben.

  • Horváth Ildikó: 2018 év végéhez képest 2022-re 72 százalékkal több alapbérük lesz az ápolóknak

Mit jelent, hogy a védőnők bekerültek a szakdolgozói bértábla hatálya alá? – tette fel a kérdést Földi-Kovács Andrea. Válaszában az államtitkár kifejtette:

„Ez egy óriási siker. Egy pár évig tartó védőnői konzultációban egyértelműen megfogalmazták, ők az egészségügy részei. Az egészségügyi alapellátásnak egyik nagyon fontos eleme, az a védőnő, aki egyébként egy olyan rendszerben dolgozik, ahol már száz, száznégy évvel ezelőtt létrejött ez a védőnői szolgáltatás, és ebben csecsemőnek, anyának és ezen belül a családnak nyújt segítséget, a közösségnek az épségére vigyázva rengeteg munkát elvégez. De ők egész mostanáig nem voltak az egészségügyi szakdolgozói bértábla alatt, hanem a KJT alá tartoztak a munkájukkal”

– mondta Horváth Ildikó, aki hozzátette: ezzel az új besorolással magasabb bér fog járni a védőnőknek.

A műsorban elhangzott, hogy eddig kiegyenlítettlenek voltak a bérek, nagy egyenlőtlenségek voltak a rendszerben. Általánosságban elmondható, hogy a 2019-es januári fizetésükhöz képest 2022 januárjára az eddigi két és félszerelésére nő majd a bérük. Közel négyezer védőnőt érint ez a látványos béremelkedés.

Július elején 8 százalékkal emelkedett az ápolók, egészségügyi szakdolgozók fizetése is. Két ciklus alatt így két és félszeresére nőnek így az egészségügyi szakdolgozói bérek.

„Összesen 2018 év végéhez képest 2022-re 72 százalékkal több alapbérük lesz az ápolóknak”

– húzta alá az államtitkár.

A Magyarországon jelenleg dolgozó orvosok létszámát tekintve Európa középmezőnyébe tartozunk.

„A területi különbségek mindig nagyon lényegesek. Hogy azokban a kisebb kórházakban, azokban a kisebb településeken, ahonnét egyébként is sokan mozdulnak a főváros irányába, nagyobb városok irányába, ez a tendencia, ez a jellemző az orvosokat is jellemzi. Tehát extra erőfeszítést kell tenni azért, hogy ezeken a kisebb településeken megtartsunk orvosokat úgy, hogy ott a lakosság számára stabil, állandó, magas színvonalú egészségügyi szolgáltatást tudjunk nyújtani”

– nyilatkozta Horváth Ildikó, aki hozzáfűzte: a házi gyermekorvosok feladatköre, illetve a számuk növelése, stabilizálása kiemelt prioritása a kormánynak. A jövő évi költségvetésben 184 milliárddal többet szánnak az egészségügyre a 2020-as esztendőben. Az alap- és a szakellátásra, valamint a gyógyszerekre is egyformán több pénz jut jövőre.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!