2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Magyarország élőben

Hollik István: Kiszúrták a szemünket 20 millió euróval

A magyar kormány 2015 óta több mint 500 milliárd forintot költött határvédelemre, ehhez képest a határvédelmi kiadásokra az Európai Bizottság által most megígért 20 millió euró, vagyis a mintegy 6,6 milliárd forint egy elenyésző összeg. Erről Hollik István kormányszóvivő beszélt Magyarország élőben című műsorunk hétfői adásában.

  • Hollik István: Kiszúrták a szemünket 20 millió euróval

 

Hollik István szerint 2017-ben teljesen józan és korrekt kérés volt a magyar kormány részéről, hogy Brüsszel fele részben járuljon hozzá a határon a kerítés építéséhez és a védelem költségeihez, hiszen nem pusztán a magyar határok, hanem az Európai Unió külső határának a védelméről is szó volt.

Ezzel eleget tettünk a schengeni kötelezettségeinknek

– tette hozzá.

A kormányszóvivő kiemelte, a magyar kormány kérése után az Európai Bizottság bevándorláspárti vezetése időhúzásba kezdett, hónapokig nem válaszolt, majd informálisan elismerte a költségek harmadát, utána néhány hónapnyi ismételt hallgatás után az elismert költségek a harmadáról leestek a tizedére, a végeredmény pedig az lett, hogy méltatlan módon – ahogy fogalmazott – „kiszúrták a szemünket 20 millió euróval”, ami a határvédelmi költségek alig több mint 1 százaléka.

Persze, minden pénzt megköszönünk, mert ezt az összeget a határon szolgáló hivatásosok bérkiegészítésére kell fordítani.

– fűzte hozzá a politikus.

Velkovics Vilmos műsorvezető kérdésére Hollik István megerősítette, a határon szolgálók pluszként fogják megkapni a pénzt a jelenlegi fizetésükhöz.

Teljes beszélgetés: 

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!