2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Magyarország élőben

Hollik István: Aljas és emberéleteket veszélyeztet a Gyurcsány vezette baloldal hangulatkeltése

Szégyen, hogy a baloldal a védekezés segítése helyett folyamatosan hazugságokat terjeszt – írta Facebook-oldalán Hollik István. Az egymilliónál is több beadott oltásról és a kormányülésről is kérdezte Velkovics Vilmos a Fidesz kommunikációs igazgatóját.

  • Hollik István: Aljas és emberéleteket veszélyeztet a Gyurcsány vezette baloldal hangulatkeltése

A műsorvezető a beszélgetés elején felidézte, hogy még tavaly tárta fel a Hír TV azt, hogy Gyöngyös városában többszörös áron számlázták ki a Covid-szűrések árát a lakosságnak. Az ügyben most nyomozás indult.

Ki tehető mindezért felelőssé

– hangzott el a kérdés.

Hollik István erre azt válaszolta, hogy az eljárást a hatóságok majd lefolytatják, de a felelősség ezért egyértelműen Gyöngyös város vezetését terheli. Ezt a „tesztmutyit” a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint az is pluszban terheli, hogy Hiesz György DK-s polgármester volt az, aki soron kívül megkapta feleségével a koronavírus elleni védőoltást. Pedig korábban baloldaliként ellenezte az oltást is.

Velkovics Vilmos ezt követően elmondta, hogy a baloldal az elmúlt napokban és hetekben erőteljesen támadta és kritizálta a kormány oltási kampányát és védekezési lépéseit. Hollik István ezekre a rágalmakra úgy reagált, hogy

aljas és emberéleteket veszélyeztet a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal hangulatkeltése.

A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója arra is rámutatott ugyanakkor a beszélgetés során, hogy

a balliberális oldal ezzel a tevékenységével a saját szavazóit is elbizonytalanítja, és vélhetően lesz olyan baloldali szavazó, aki majd hogyha sor kerül rá az oltásban a keleti vakcinákat el fogja utasítani. Ezek miatt hogy tudnak Gyurcsány Ferencék elszámolni a lelkiismeretükkel

– tette fel a kérdést Hollik István.

Teljes beszélgetés:

Kapcsolódó:

Plusz-mínusz: Minden vakcina hatásos és biztonságos

A vakcina nem lehet politikai vita tárgya

Csalás gyanúja miatt nyomoznak a Hiesz György vezette gyöngyösi önkormányzatnál

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!